Hatalmas vállalkozás volt a könyv születése, négy évig dolgoztak az ötszáz oldalas, mintegy kétezer rajzot tartalmazó nagyméretű köteten, amely az Ótestamentum jól ismert történeteit mutatja be ? számolt be róla az MTI-nek a világhírű illusztrátor, Serge Bloch, aki a napokban rövid budapesti látogatásán két előadást tartott munkásságáról a közönségnek.

A Biblia volt az első közös munkája Férdéric Boyer-val, aki 2001-ben már dolgozott egy nagyszabású projekten, amelynek keretében bibliamagyarázók és kortárs francia írók készítettek teljesen új francia fordítást a Bibliához. ?Most újra elmeséltük az ószövetségi történeteket, kicsit másként. Frédéric 35 bibliai történetet választott ki. Vannak köztük epikusak, más részek költőiek, mint az Énekek éneke, és akadnak látomásszerűek? ? fogalmazott.

 

Minden alaptörténetből egy-egy rajzfilmes epizód is született. A több mint kétórányi animációs filmet ugyanazzal az ambícióval készítette a két szerző, mint a könyvet: igyekeztek bibliai szöveg teljes gazdagságát visszaadni. ?Talán a rajzfilm segít abban, hogy a fiatalabbak is befogadhassák, beleélhessék magukat a történetekbe. Tapasztalataink szerint működik is, tetszik a gyerekeknek? ? fűzte hozzá. Megjegyezte, hogy az animációs filmet sem moziban sem tévében nem forgalmazzák, az interneten azonban hozzáférhetők az epizódok, és iskoláknak szánt kiadása is van a 150 percnyi rajzfilmnek. A rajzok segítenek a történetek értelmezésében. ?Könnyed, ugyanakkor irodalmi stílust szerettem volna? ? magyarázta.

Bloch felidézte, hogy eleinte nem akarta elvállalni ezt a feladatot, de aztán ráébredt, hogy ezek a történetek a gyermekkorát jelentik. ?Úgy nőttem fel Elzászban egy zsidó családban, hogy ezeket hallgattam. Hat-nyolc éves koromban egy fantasztikus rabbi mesélte őket a hittanórákon. Kicsit kék, alkoholos szagú, stenciles másolatokat osztott szét, és miközben hallgattuk, színezni lehetett. Mikor most évtizedekkel később visszatértek ezek a történetek, sok örömet adott ez a munka? ? emlékezett.

?Ez a könyv a reményről szól, ezért volt érdekes dolgozni vele? ? foglalta össze a művész. A francia kiadás után már japán, olasz, angol, holland, szlovén és koreai nyelven is megjelent, Magyarországon a Scolar és a Vivandra kiadó gondozásában lát napvilágot jövőre. Közben már az Újtestamentumon is dolgoznak Boyer-val. Úgy akarják elmesélni Jézus történetét, hogy ?a személyiségének, a közvetlenségének az üzenetét? adják át. ?Jézus nem úgy fog kinézni, mint ahogy gyakran ábrázolják, nem a szandálos filmek, vagy Mel Gibson A passiójának Jézusa lesz. Külsőre olyan lesz, mint mindenki más? ? mesélte hozzáfűzve, hogy a folytatáshoz is készül rajzfilmes változat.

A 62 éves világhírű művész több száz könyvet illusztrált már, maga is számos könyv szerzője, ezek között néhányat barátai illusztráltak. A ?gyermekkor enciklopédiájaként? emlegetett, sok millió példányban elkelt Max és Lili című gyermekkönyv-sorozathoz több mint 20 éve készít rajzokat, épp most fejezte be a 118. könyvecskét.

Magyarul egyebek mellett Az ellenség című könyv olvasható az illusztrációival, a Vivandra kiadásában pedig a múlt héten jelent meg rajzaival a kiskamaszoknak szánt Nyomozás a suliban-sorozat Eltűnt a tanárunk! és Rejtély a szertárban című két kötete.

?A családom története meghatározott engem, a kultúrámban, az irodalmi ízlésemben, a művészetben, amit szeretek. Elzászban születtem. A családom egy része Németországban él, más része Elzászban. Minden korszakban más országhoz tartoztak. Magyarország is ismeri ezeket a történeteket, amikor megváltoznak a határok, és anélkül, hogy megmozdulnánk, a gyerekeink megszületnek egyik országban és felnőnek egy másikban. Ez Európa és a történelem őrülete. A nagyapám a német hadseregben szolgált az első világháborúban, az apám pedig a francia hadseregben a második világháború alatt. Aztán el kellett menekülnünk Elzászból a náci megszállás miatt? ? mesélt a gyökereiről a művész, aki Párizsban és New Yorkban él.

?A rajzolás a szabadság álmát? jelenti számára ? hangsúlyozta. Öröm és humor sugárzik munkáiról, s mint az utóbbival kapcsolatban megjegyezte, az különösen fontos számára. Pályafutására emlékezve elmondta: ?véletlenek sorozata révén? kezdett illusztrálni. Először csak gyerek és ifjúsági könyveken dolgozott, később már újságoknak is rajzolt, sokat dolgozott az Egyesült Államokban, ahol a sajtóban nagy kultúrája van az illusztrációnak. ?Mindig új területek nyíltak meg előttem. Szerencsém van, mert a rajzaimat szeretik, Európában, Amerikában és Ázsiában is megjelentek a munkáim? ? mondta Serge Bloch.

Forrás: MTI

Fotó: www.sergebloch.com