A Balaton legnagyobb szabadtéri színházi fesztiválján fellép mások mellett Mácsai Pál, Oláh Ibolya, Hobo, Dés László, Pokorny Lia, Grecsó Krisztián, Szabó Győző, Rezes Judit, a Budapest Bár, Bangó Margit, a Swing á la Django, a Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház és a kaposvári Csiky Gergely Színház társulata.

A koncertekkel, zenés és prózai színházi előadásokkal, kiállításokkal, valamint gyerekeknek szóló produkciókkal is jelentkező Kultkikötő programjainak helyszíne Balatonföldvár, Balatonszárszó, Balatonboglár, Balatonfenyves, Badacsonytomaj és Alsóörs lesz. Utóbbi idén csatlakozik, a helyi Amfit egy egykori kőfejtőben alakították ki: ókori amfiteátrumokat idéző nézőtérrel rendelkezik, ahonnan a Balaton víztükrére is rálátni.

 A Kultkikötő nyitóhétvégéjén, július 2-án a szárszói Csukás Színházban Oláh Ibolya  koncertszínházi produkcióját adja elő. A balatonboglári kulturális központ szabadtéri színpadán a kaposvári Csiky Gergely Színház társulata a Kartonpapa című előadását mutatja be. Az alsóörsi Amfiban a Grund vígszínházi fiúzenekar zenél.

A színházi repertoárban idén lesz nagyszínpadi előadás, néhány szereplős kamaradarab, zenés színházi produkció és monodráma is. A Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház, a kaposvári Csiky Gergely Színház és a József Attila Színház társulata mellett színpadra lép Szinetár Dóra és Makranczi Zalán, Rezes Judit és Szabó Győző, Gyabronka József, Pokorny Lia, Scherer Péter, Gálvölgyi János és Benedek Miklós. Különleges zenés irodalmi pódiumesttel érkezik a Kultkikötőbe Beck Zoli és Grecsó Krisztián; a balatoni közönség Hobo József Attila-estjét is megtekintheti, Mácsai Pál és Lukács Miklós cimbalomművész pedig Örkény István egyperceseit tolmácsolja.

A zenei produkciók sorában lesz Budapest Bár, Bangó Margit és a Swing á la Django, az Ivan & The Parazol, a Balaton Zenekar, Török Ádám és a Mini, Mező Misi, Dés László. A Kultkikötő születésnapján, július 14-én a svájci Fischermanns Orchestra ad koncertet Balatonföldváron.

A színházi és zenei repertoárt kiállítások egészítik ki. A balatonboglári Vörös és Kék kápolnában kortárs magyar művészek alkotásait tekinthetik meg a látogatók. Június 17. és július 9. között Szőke György festőművész és Deák Németh Mária grafikusművész kiállítása látható, július 15. és augusztus 13. között Radák Eszter festőművész és egykori tanítványai, Szlávik Barbara és Kaszás Konrád művei töltik be a kápolnák falait. Augusztus 19. és szeptember 15. között Várhelyi Tímea és Szüts Miklós festőművész alkotásai várják az érdeklődőket a Kápolnatárlatok keretében.

A boglári nézők négy borászat borait kóstolhatják meg az esti előadások előtt.

A legkisebbeket célozzák a bábelőadások, színházi produkciók, koncertek és kézműves-foglalkozások. A gyerekek nemcsak Süsü, Boribon, Kippkopp és Pom Pom történetével ismerkedhetnek meg, hanem együtt énekelhetnek Gryllus Vilmossal és a Rutkai Bori Bandával.