Brindusa Armanca a magyarországi EUNIC új elnöke

Kultpol


brindusaarmanca.jpg
Brindusa Armanca

(MTI) - Mint azt Brindusa Armanca elmondta, a szervezet első alelnöke - aki jövőre átveszi az elnöki posztot - Francois Laquieze, a Francia Intézet igazgatója, második alelnöke pedig - aki majd 2012 októberétől vezeti a szervezetet - Simon Ingram-Hill, a British Council igazgatója lesz.
    

Brindusa Armanca felidézte, hogy őt is két évvel ezelőtt választották meg, akkor a második alelnöki posztra, ahonnan mostanra automatikusan került az elnöki székbe.
    
Tájékoztatása szerint az elkövetkező egy évben több nagyobb programot is terveznek. Április 2-án, az EUNIC Day keretében színházi napot tartanak a budapesti Tháliában felolvasásokkal és előadásokkal, melyekhez az "alapanyagot" a Lengyel Intézet kiadásában 2008-ban megjelent egyfelvonásos antológia adja. A kötetben mind a 27 uniós tagország szerepel egy-egy darabbal eredeti nyelven, s valamennyit lefordították olaszra és magyarra is.
    
Áprilisra, a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál idejére tervezik az Irodalom éjszakáját a Cseh Centrum javaslatára, de a cseh kollégáknak - a belső szabályok szerint - kezdeményezésükhöz még kell szerezniük két támogatót, mielőtt a kéthavonta megtartott magyar EUNIC-gyűlésen dönthetnek a javaslatról.
    
Augusztus végén azonban már biztosan rendeznek - a Goethe Intézet által nyert EU-s pályázati támogatás segítségével - egy vetítéssorozatot, amelyen olyan '60-as és '70-es évekbeli filmeket láthat majd a közönség, amelyek hozzájárultak a vasfüggöny lebontásához.
    
A magyar EUNIC 2007-ben alakult, tagjai: a Goethe Intézet, a British Council, a Francia Intézet, a portugál Camoes Intézet, az Osztrák Kulturális Fórum, valamint Olaszország, Románia, Bulgária, Szlovákia, Dánia, Lengyelország, Észtország kulturális intézete, a spanyol Cervantes Intézet, a Finnagora, a Cseh Centrum és a Balassi Intézet, valamint több társszervezet és megfigyelők. 
    
Az EUNIC célkitűzése a kulturális kapcsolatok népszerűsítése, az interkulturális párbeszéd, a többnyelvűség és a kreativitás ösztönzése. Az EUNIC-tagok szervezésében számos rendezvény valósult már meg Magyarországon, köztük a pécsi EuropeMania, a Baltic Festival, a Freedom ?89 koncertsorozat, a European Language Bar, az Eurolab konferencia vagy a Közép-európai Irodalmi Fórum.
    
Az EUNIC-hoz az EU 27 tagországából 31 szervezet csatlakozott, központja Brüsszelben van, vezetője pedig Horia Roman Patapievici író, filozófus, a Román Kulturális Intézetek szervezetének elnöke, aki maga is ott lesz azon a pénteki rendezvényen, amelyen Brindusa Armanca átveszi a magyar EUNIC elnöki posztját dán kolleganőjétől.