Illés György egyszer azt nyilatkozta, hogy fiatalságának titka a szakma. Az regenerálja őt újra és újra. Emlékszem, két évvel ezelőtt, amikor a 35. Magyar Filmszemle nyitógáláján átadtam neki az akkor alapított Magyar Mozgókép Mestere díjat, engem is megérintett a belőle áradó fiatalság. Akkor 90 éves volt. A legnagyobb magyar filmklasszikusok operatőre. Maga is élő klasszikus.
Nehéz néhány sorban felidézni egy olyan embert, akinek élete egybeforrt a teljes magyar filmtörténelemmel. Amikor megszületett, a film még néma volt. Őt soha nem is hozta lázba a hang, sokkal inkább a beszélő és beszédes képek. A fény, a hangulat, az atmoszféra. És az arcok. Azt hiszem, nincs ma Magyarországon ember ? bármilyen korú ? aki ne tudná kapásból maga elé idézni a vacogó Nemecsek Ernő arcát, Latinovits fintorait az Isten hozta, őrnagy úr-ban vagy épp Gábor Miklóst, ahogy a Budapesti Tavasz-ban reményvesztetten rohan a ködös Dunaparton. Illés György arcai mindig a valóságról szóltak. Hús-vér emberek valós érzelmeiről, létező tragédiáiról.
Sokat köszönhetünk Illés Györgynek ? ?a Papinak?, ahogy kollégái hívják. Mindenki kapott tőle valamit - szakmán belüliek és szakmán kívüliek egyaránt. Fél évszázaddal ezelőtt ő indította el a Filmművészeti Főiskola operatőr szakát ? könyv híján a teljes tananyagot ő írta meg. Szinte minden magyar operatőr őt vallja tanítómesterének. A ma már világhírű, Oscar- és számtalan egyéb nemzetközi díjasok is. Ő is mehetett volna, hívták is, de mindig itthon maradt. Azt mondta, itt van dolga. És mindig tette is a dolgát. Megalapította a Magyar Operatőrök Társaságát, nagy segítségünkre volt a 2003-mas Filmtörvény megalkotásában, állandó mozgásban élt, tanított, dolgozott. Egyszerűen nem volt kora.
Kivételes ember volt, aki kivételes életet élet. Hét évtizedet töltött a fény szolgálatában. Ő most elment, de a fényei velünk maradtak. Ezt mindenki pontosan érzi, aki csak egyetlen filmkockát is látott tőle.
Dr. Hiller István
Oktatási és kulturális miniszter
