Dr. Kaposi Edit (Bp. 1923-2006.)
1951-1979. A Népművelési Intézet főmunkatársa
2006. április 13-án meghalt
Búcsúztatása május 5-én 11.30-kor lesz a Rákoskeresztúri Köztemetőben
Kaposi Edit a II. világháború utáni tánckutató nemzedék egyik legsokoldalúbb, legtermékenyebb tagja. Érdeklődése egyaránt kötődik a néptánchoz, a tánctörténethez s az alkalmazott tánckutatás szinte minden ágához ? a táncoktatáshoz, a tánckritikához, a színpadi- és versenytánchoz. Ez a sokoldalúság s az ezzel párosuló átfogó szemlélet az egész tánckultúrát a maga teljességében látni és láttatni akaró szándékából fakadt. Az átfogó szemlélet egységes módszertan kialakítását követelte meg, amelynek egyik központi gondolata a tánc esztétikai jellemzőinek és konkrét társadalmi hátterének egységben való vizsgálata. Ez a szemlélet és módszer, amelyet Kaposi Edit a néprajzi tanulmányai során sajátított el, pályája során általános elvvé vált számára s termékenyítően hatott a többi érdeklődési területére is. Ezáltal írásai szemléletesebbé, olvasmányosabbá s más tudományágak számára is felhasználhatóbbá váltak. Erről tanúskodik az a több mint 300 változatos műfajú írás ? könyv, tanulmány, ismeretterjesztő cikk, élménybeszámoló, kritika, könyvismertetés, évfordulós megemlékezés, nekrológ, tárca, alkotói portré, interjú ? és a több mint 50 lexikon szócikk, amely a még ma sem lezárt életművét alkotja. Szakírói tevékenysége mellett minden más munkájában is megnyilvánul igényessége, széles néprajzi és művelődéstörténeti tájékozottsága. A táncoktatásban éppúgy, mint a mozgalomszervezésben, s az ún. ?művészeti diplomáciában?.
Kaposi Edit kutatói pályája az 1940-es években indult. Családjából a magyar kultúra iránti tiszteletet, az ismeretszerzés és terjesztés vágyát, a korabeli táncmozgalomból a szép mozgás örömét, a Budapesti Pázmány Péter Egyetemről pedig (1943?1948) az alapos elméleti és módszertani fölkészültséget hozta magával. Első jelentős munkája, amelyre Ortutay Gyula indította el, Bodrogköz tánchagyományának monografikus föltárása volt. Ez volt doktori disszertációjának témája is, s ezáltal ő lett az első fokozattal rendelkező tánckutató Magyarországon, aki a néptáncot választotta témájául. Szemléletének akkori frisseségéről, újszerűségéről, a néptánckutatást megújítani szándékozó lendületéről ?A néptánckutatás új útjai? című írása és a gyűjtőmunka eredményeiről számot adó két összefoglaló (?A tánc a bodrogközi Cigándon? és a ?Bodrogköz táncai és táncélete? c. dolgozat) tanúskodik.
Kaposi Edit az 1950-es évek kezdetétől ?motorja? volt a Népművészeti Intézet tánctörténeti munkaközösségében folyó forrásfeltáró és rendszerező munkának. Kutatói munkásságát az alapos forrásismeret, a források értelmezésénél használt társadalmi, művelődéstörténeti látásmód és a magyar tánckultúrát a maga teljességében láttató szemlélet jellemzi. Ennek révén ő a magyar tánckutatás és táncmozgalom egyik meghatározó alakja, akinek tevékenysége közvetlenül és közvetve is nyomot hagyott a magyar néptánckutatás történetén. Különösen annak a felszabadulást követő kezdeti korszakán, amely nélkülözte a gyakorlati tánctudással is rendelkező, szakmailag is fölkészült, módszeres kutatók munkáját. Később bármilyen területre vezérelte a sors, az általános tánckutatás egyfajta ?mindenese?-ként, mindenütt maradandót alkotott. Az ő gyűjtőszenvedélyének, rendszerező elméjének gyümölcseként jött létre a Magyar Táncművészek Szövetségének keretében az az európai rangú táncarchívum, amely ma a Színházi Intézetben a magyar tánckutatás egyik műhelyévé vált, s amelyet tánctörténész, néptánckutató, színházi szakember egyformán használhat.
(Felföldi László írása nyomán Héra Éva)
