(MTI) - A neobarokk társadalom meghatározás Szekfű Gyula történész 1934-ben megjelent, Három nemzedék és ami utána következik című, a trianoni döntés utáni magyar társadalomról szóló könyvében szerepel - mondta el Ujváry Gábor a kötet címében szereplő kifejezésről.
A könyv első fejezetében a szerző a két világháború közti korszak meghatározó kultuszminisztereinek, Klebelsberg Kunónak és Hóman Bálintnak a munkásságát hasonlítja össze. Klebelsberg 1922 és 31 között a teljes gazdasági csődben levő, korszerűtlen társadalmi berendezkedésű országban korszerű kultúrpolitikát alakított ki, és ezt folytatta Hóman Bálint 1932 és 1942 között. Nevükhöz köthető a modern kulturális, oktatási és egyházpolitika megalapozása.
Hómannak voltak ugyan rossz lépései, mint például 1944-ben a nyilas hatalomátvétel után tagja maradt az országgyűlésnek, megszavazott két zsidótörvényt, másfelől azonban 1944-ben sok írót, művészt mentett meg a deportálástól. Pozitív döntése volt, hogy egységesítette az iskolarendszert, kétoldalú kulturális egyezményeket kötött más országokkal, létrehozta a magyar intézeteket és lektorátusokat külföldön, itthon a Bolyai, majd Győrffy Kollégiumot, ahol évente 600 paraszti, szegénysorú fiatal tanulhatott középiskolában és egyetemen. "A sors furcsa fintora, hogy miközben Hómant háborús bűnösként életfogytiglanra ítélték 1945 után, az új rendszer folytatta az általa megalapított népi kollégiumi rendszer kiépítését" - jegyezte meg a történész.
A kötet második tanulmánya a magyar kulturális külpolitikával és a három Collegium Hungaricum (CH), a bécsi, a berlini és a római történetével foglalkozik. Az intézetek elé az alapításkor olyan célt tűztek ki, hogy a kultúra mellett tudományos szerepük is legyen. Az egyéves ösztöndíjjal bármelyik CH-ban tanult fiatalok háromnegyede bekerült a magyar tudományos, kulturális és közigazgatási elitbe.
Berlinben a természettudományi és a műszaki tudományos képzés volt erős, Bécsben az orvosok, jogászok tanultak tovább, míg Rómában a képzőművészek, régészek, az antik irodalommal foglalkozó kutatók képezték magukat. Hóman nagyon konzervatív ízlésű volt a művészeteket illetően, ezért Gerevich Tibor művészettörténészre bízta az ösztöndíjasok kiválasztását a Római Magyar Akadémiára, s neki köszönhető, hogy ott dolgozhatott többek között Szőnyi István, Aba Novák Vilmos, Molnár-C. Pál festő és Pátzay Pál szobrász, s megalakulhatott a római iskola.
1947 után törés következett be, a külföldi magyar intézetek gyakorlatilag megszűntek. 1963 után a kádári konszolidáció éveiben lassan feléledt a kulturális együttműködés és a rendszerváltás, 1989 után pedig az elmúlt 20 évben megerősödött.
Ujváry Gábor a harmadik tanulmányában Hóman Bálint és Szekfű Gyula életpályájának találkozási és elválási pontjait elemezve rámutat arra, hogy együttműködésük remek példája a máig népszerű és legjobb összefoglaló a Magyarország története című, nyolc-, majd ötkötetes, hét kiadást megélt munka. 1943-ban szakítottak, mert Szekfű szerint Hóman politikusként történészkedik.
Szekfű a 40-es évek elején szintén belevitte politikai szimpátiáit történészi elemzéseibe. A szerző a legszebben író és a legjobb magyar történésznek tartja Szekfű Gyulát, aki a II. világháború után az első moszkvai nagykövet volt, 1953-tól parlamenti képviselő, majd 1954-től haláláig, 1955-ig az Elnöki Tanács tagja.
Ujváry Gábor mindehhez hozzátette, hogy német és osztrák levéltári kutatásainak eredményeit is összegezte a most napvilágot látott kötetében.
