Káel Csaba

(MTI) - "A programszerkesztést átalakítjuk 2012-13-tól. Értelmezésünk szerint a kultúra fejlesztési ágazat, ugyanúgy kellene kezelni, mint más gazdasági fejlesztési irányt" - mondta el Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója. Lassan áttérnek a tematikus szerkesztésre, az első átfogó központi téma a horizont fogalma lesz. "Mindenféle értelemben és végződéssel, felkiáltó-, kérdőjellel és ponttal. Meggyőződésem, hogy horizont nélkül embernek lenni igen nehéz" - mutatott rá a vezérigazgató.

 
A tematikus szerkesztés csírájában már ebben az évadban, 2012 első felében is megjelenik. "Szimfonikus felfedezések című sorozatunk, amely a ház megnyitásakor indított Szimfonikus körkép továbbfejlesztett változata, ismertette fel velünk, hogy másként kell gondolkodnunk. Nem siránkozni, milyen sok zenekarunk van, hanem ujjongani: milyen jó, hogy a magyar kultúra ennyit tudott felnevelni" - hangoztatta.
 
A zenekaroktól azt kéri a ház, igazi felfedezésekben legyen része a közönségnek, új magyar műveket mutassanak be, az előadásokhoz pedig már hírneves, vagy efelé tartó fiatal tehetségeket közvetítenek. A Müpa nem par excellence menedzser intézmény, de startvonalra állíthat művészeket, tartalmas produkciók értékesítését kezdeményezheti.
 
Mivel Káel Csaba idén több nemzetközi kapcsolat felvételét indította el Kínától az arab világig, és azt tapasztalta, hogy a ház hírneve jó, vállalhatták, hogy április 19. és 21. között vendégül lássák az IAMA-t (International Artist Managers' Association). A művészeti ügynökségek talán legtekintélyesebb nemzetközi szövetségének körülbelül 400 képviselője tartja soron következő konferenciáját a palotában. Mini showcase-ekkel várják őket: fedezzék fel az ifjú magyar előadókat, de bemutatnak nekik más rangos budapesti kulturális helyszíneket is.
 
Bár a költségvetésük nominálisan is alig éri el a 2005-öset, mégis sikerült visszahívniuk az Academy St.Martin in the Fields zenekart, az örökös elnök, Sir Neville Marriner vezetésével. A Müpában mutatja be a walesi sztárbariton, Bryn Terfel Rossz fiúk című CD-jének anyagát.
 
Barokk karnevált rendez a francia Le Poeme Harmonique. A kiváló hegedűművész, Leila Josefowicz a londoni Philharmonic Orchestrával lép fel, vezényel Esa-Pekka Salonen. A Budapesti Tavaszi Fesztivállal közösen hozzák létre az Ütős napot, amelynek koronája Gary Burton és Chick Corea estje, és a fesztivállal koprodukcióban mutatják be Händel Herkules című művét. A Budapesti Wagner Napokon ismét játsszák A Nibelung gyűrűje tetralógiát, és bemutatják a Tannhäusert a világhírű amerikai tenorral, Robert Dean Smithszel a címszerepben, a német Matthias Oldag rendezésében.   
 
"A horizont és a koprodukció mellett kulcsszavunk az innováció is. Liszt Ferenc egész életműve innovatív attitűdről tanúskodik. Nem Franciaországban, nem Németországban, hanem itt Budapesten alapította meg a Zeneakadémiát" - részletezte Káel Csaba. "A tudását nálunk ruházta be, amelynek a hozadékait sokkal jobban kellene élveznünk, értékesítenünk és továbbadnunk. Nemcsak külföldön nem tudtuk igazán hatásosan megmutatni, hanem belföldön is egyre sorvad a tudásunk."
 
Ifjúsági és gyermekprogramokat eddig is szép számmal szervezett a palota, de most ezeket is bővítik, korábban a családokat célozták meg, most az iskolák felé fordultak. A hétvégi családi programokat megismétlik hét közben, iskolaidőben. "Úgy látjuk, a pedagógusok örülnek a kezdeményezésnek, mert a szép környezet és az elegancia, amiről mostanában oly kevés szó esik, jól hat a gyerekekre. Szeretnénk, ha otthon éreznék magukat nálunk " - hangsúlyozta Káel Csaba.
 
A ház megnyitása óta kísérleteznek, de még nem oldották meg, hogy az egyetemisták is a Müpába szokjanak, pedig körülöttük komoly felsőoktatási intézmények vannak. "Nehezen mozdulnak, az internet lebilincseli őket, hát ezen keresztül próbáljuk elérni őket" - jegyezte meg.
 
Cecilia Bartoli koncertjére élvonalbeli nemzetközi cégek vezetőit hívták meg. "Bizonyára az olvasót is meglepi, hogy 80 százalékuk még nem járt a Müpában! Bartoli speciális műfajt képvisel, a vendégeink egy jó része nem volt erre korábban érzékeny, de elkápráztatta őket az énekesnőből sugárzó energia. A közös élmény megnyitotta őket, így elkezdődött egy párbeszéd. Erre alapozva szeretnénk a társadalmi érintkezés fontosabb terepévé tenni az intézményt" - emelte ki a vezérigazgató.