A Köztársasági Elnök és a Nemzeti Erőforrás Miniszter megbízásából nemzeti ünnepünk, október 23-a alkalmából kimagasló színvonalú tevékenységért

    a MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND tisztikeresztje

kitüntetést kapja:

Dr. Bernáth Árpád, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi tanára,
Csabai Edvin, 17-szeres kajak-kenu világbajnok,
Gombos Katalin színművész, Érdemes Művész,
    (Egészségi okok miatt a kitüntetését gyermekei: Sinkovits Marianne és Sinkovits-Vitay András veszik át.)
Dr. Imre László akadémikus, a Debreceni Egyetem egyetemi tanára,
Dr. Kosztolányi György akadémikus, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi tanára,
Kulcsár Gergely olimpiai ezüstérmes gerelyhajító, edző,
Dr. Madácsy László, a Semmelweis Egyetem nyugalmazott egyetemi tanára,
Sillye Jenő zeneszerző, egyházi zenész,
Wegenast Róbert díszlettervező, festőművész;

    a MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND lovagkeresztje

kitüntetést kapja:

Babella László, a Váci Hajó Sport Egyesület edzője,
Beszprémy Katalin népművész, a Hagyományok Háza tárvezetője,
Csákváry Ferenc, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadtörténelmi Közlemények Szerkesztősége főszerkesztője,
Dr. Dinya Zoltán, a Nyíregyházi Főiskola egyetemi tanára,
Dobra János, a Budapest Tomkins Énekegyüttes művészeti vezetője, Liszt Ferenc-díjas karmester,
Dr. Faust Dezső, a Szent István Egyetem professor emeritusa,
Dr. Fischer Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem intézetigazgató egyetemi tanára,
    (Külföldi útja miatt a kitüntetést a lánya veszi át.)
Frank Mária gordonkaművész,
Hajdu Ráfis János, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumi Igazgatóság tiszteletbeli örökös múzeumigazgatója, a mezőkövesdi Mezőgazdasági Gépmúzeum alapítója,
Dr. Honfi László, az Eszterházy Károly Főiskola tanszékvezető főiskolai tanára, a Testnevelési és Sporttudományi Intézet igazgatója,
Dr. Kocsis László, a Pannon Egyetem dékán-helyettese, tanszékvezető egyetemi tanára,
Dr. Koncz Gábor, a Magyar Kultúra Alapítvány igazgatója,
Dr. Körmendi Sándor, a Kaposvári Egyetem Állattudományi Kar tanszékvezető egyetemi docense,
Lengyel Pál, a Harlekin Bábszínház igazgató-főrendezője,
Páter Kiss Ulrich jezsuita atya, a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium rektora,
Dr. Padisák Judit, a Pannon Egyetem intézetigazgató egyetemi tanára,
Dr. Ringler András, a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi docense,
Dr. Rohály Gábor borászati publicista, nyugalmazott orvos,
Strausz Kálmán, a Honvéd Férfikar vezető karnagya, művészeti vezető,
Szenti Tibor néprajzkutató, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata művészeti tanácsadója,
Dr. Tóth József, a Fővárosi Önkormányzat Heim Pál Gyermekkórház gyermekurológusa, nyugalmazott főorvos,
Dr. Varga Ferenc, a Nyugat-magyarországi Egyetem professor emeritusa,
Dr. Vígh László mesteredző, Magyar Zoltán edzője, a Magyar Testnevelési Egyetem nyugalmazott tanára;
 

    
 
    a MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ARANY ÉRDEMKERESZT

kitüntetést kapja:

Béres Györgyné, a II. kerületi Szabó Lőrinc Két Tannyelvű Általános Iskola és Gimnázium mentor tanára,
Dr. Brückner Huba, a Fulbright Magyar-Amerikai Oktatási Csereprogram Bizottság vezetője,
Dr. Egedy Gergely, a Budapesti Corvinus Egyetem tanszékvezető, egyetemi tanár,
Hadzsikosztova Gabriella, a Bolgár Művelődési és Kulturális Nonprofit Kft. színházművészeti vezetője,
Karikó Teréz, a Szegedi Nemzeti Színház Liszt Ferenc-díjas magánénekese, énekmester,
Laurencz László kézilabda szakedző, mesteredző,
Dr. Mády Ferenc, a Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinika ortopéd, traumatológus és kézsebész szakorvosa,
Mezey Béla, a Magyar Állami Operaház fotóművésze,
Dr. Nemes Zoltán, a Debreceni Egyetem egyetemi tanára,
Nemesné Antal Magdolna, a III. kerületi Szent Miklós Általános Iskola, Diákotthon és Gyermekotthon igazgatóhelyettese,
Dr. P. Tóth Béláné, a Szentendrei Református Gimnázium nyugalmazott igazgatója,
Rozgonyi Éva Liszt Ferenc-díjas karnagy, a Szegedi Tudományegyetem Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola tanára,
Dr. Simon László, az ELTE professor emeritus,
Szelényi Géza, a veszprémi Jendrassik-Venesz Középiskola és Szakiskola igazgatója;

    a MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI EZÜST ÉRDEMKERESZT

kitüntetést kapja:

Bognár Ferencné, a Közgyűjteményi Ellátó Szervezet gazdasági osztályvezetője,
Bókai Mária színművész,
Brandtmüller István, a Dél-dunántúli Regionális Egészségbiztosítási Pénztár szolgáltatási igazgatóhelyettese, kirendeltségvezető,
Csenky László, a Nemzeti Táncszínház színpadmestere,
Eperjessy Katalin, a II. kerületi Than Károly Ökoiskola Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola tanára,
Dr. Farkasné Dr. Fekete Mária, a Szent István Egyetem egyetemi docense,
Förster Zsuzsanna, a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. Fővárosi Nagycirkusz gazdasági vezetője,
Gonda Attila, a XII. kerületi Hegyvidéki Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Oktatási és Közművelődési Iroda közművelődési referense,
Gresó Erzsébet, a Szegedi Tudományegyetem Rektori Hivatala nyugalmazott osztályvezetője,
Haraszti Gábor, a Tájak-Korok-Múzeumok Egyesülete ügyvezető elnöke,
    (Egészségi okok miatt a kitüntetését később veszi át.)
Károly Sára, a XVII. kerületi Szabadság Sugárúti Általános Iskola iskolapszichológusa,
Kocsis István atlétika mesteredzőnek, a Szolnoki MÁV SE edzője, a Megyei Atlétikai Szövetség elnökhelyettes, a szolnoki Gépipari, Közlekedési Szakközép- és Szakiskola Baross Gábor Tagintézmény vezető testnevelő tanára,
Liszkay Mária, a Filharmónia Budapest Nonprofit Kft. fesztivál menedzsere,
Dr. Matos Lajos, a Fővárosi Önkormányzat Szent János Kórháza Kardiológiai Járóbeteg Szakrendelés kardiológus szakorvosa,
Molnár Tamás, a gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium igazgató-helyettese,
Dr. Oláh Lajos, a XV. kerületi Deák Ferenc utcai Háziorvosi Rendelő háziorvosa,
Pál István népzenész, a Hagyományok Háza Magyar Állami Népi Együttes zenekarvezető prímása,
Sterbinszky László Liszt Ferenc-díjas balettművész, a Magyar Állami Operaház balettmestere,
Szabó Lajos, a Rajkó Művészegyüttes szólamvezető csellistája,
Tantalics Béla lenti nyugalmazott tanár, a Honismereti Egyesület titkárának, a Lenti - Rákóczi Szövetség tiszteletbeli elnöke,
Várnagy Attila, a Filharmónia Dél-Dunántúli Nonprofit Kft. volt ügyvezető igazgatója,
Zalán Györgyné, a taksonyi Taksony Vezér Német Nemzetiségi Általános Iskola igazgató-helyettese;

    a MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI BRONZ ÉRDEMKERESZT

kitüntetést kapja:

Bieber Ferenc soroksári hagyományőrző,
Jankovits Jenő, a gyöngyösi Mátra Művelődési Központ művészeti együttes vezetője,
Kiss Istvánné, az egri Hunyadi Mátyás Általános Iskola tanítója.

    A nemzeti erőforrás miniszter Posztumusz Magyar Sportért Életmű-díjat
adományoz a közelmúltban a Mount Everesten elhunyt Várkonyi László hegymászó részére.
    (A díjat felesége, Várkonyi Beáta veszi át.)
    A díjat Czene Attila sportért felelős államtitkár adja át.