(MTI) - A könyvtár 1531-ben jött létre, amikor magát a református Alma Matert is megalapította I. Rákóczi György. A 17. században már Magyarország leghíresebb könyvgyűjteményével rendelkezett, s a két világháború között nagykönyvtárként működött, hiszen több mint százezer kötetet őrzött, ma pedig csaknem 500 ezres állománnyal bír. Az egyházi tulajdonban lévő gyűjteményben felbecsülhetetlen értékű darabok találhatók: kódextöredékek, ősnyomtatványok (a XV. században, a könyvnyomtatás kezdetekor nyomtatott könyvek) és unikális kiadványok a teológia, filozófia és más társadalomtudományok köréből.
A II. világháború előtt a gyűjtemény legértékesebb részét - mintegy 170 (más források szerint 172) darabot - biztonsági okokból Budapesten, a Nemzeti Bank széfjében helyezték el. 1945-ben a szovjet csapatok a kiadványokat magukkal vitték (hivatalos moszkvai álláspont szerint a németek vitték el 1944-ben, s Berlin közelében találtak rá), s azok a Nyizsnyij Novgorod-i (korábban Gorkij) Művészeti Múzeumba, majd a városi könyvtárba kerültek. Ez utóbbira csak harminc év múlva, feldolgozásukkor derült fény (minden könyvben benne van a pataki könyvtár pecsétje, s azok máig szerepelnek a nagykönyvtári katalógusban is).
Magyarországon a rendszerváltás előtt "nem volt szokás beszélni" a Vörös Hadsereg "rekvirálási ténykedéséről", így csak a 90-es évektől merült fel az elvitt magyar műkincsek visszaszolgáltatásának kérdése. A két ország között diplomáciai tárgyalássorozat indult az 1907-es, illetve 1954-es hágai egyezmény restitúciós elvei alapján: "a háborúk során eltulajdonított kulturális javak visszaszerezhetők és visszaszerzendők", vagyis azok nem minősülnek hadizsákmánynak.
1992-ben Borisz Jelcin orosz elnök és Antall József kormányfő Budapesten megállapodást írt alá ez ügyben. 1993-ban megalakult a magyar-orosz restitúciós bizottság, s még abban az évben hivatalosan is tudomást szerzett a magyar fél a sárospataki értékek hollétéről is. Bár az orosz fél elismerte a pataki könyvek magyar tulajdonát, a vita tovább húzódott, egyrészt Nyizsnyij Novgorodban hallani sem akartak a visszaadásról, másrészt a kérdés jogi útra terelődött. Az orosz restitúciós törvény (nemzetközi jogba ütköző kitételei miatt) évekig járta a törvényhozás útvesztőit, míg végül 2000-ben Vlagyimir Putyin elnök aláírta a már többször átszerkesztett dokumentumot. (Az 1996-ban egyoldalúan orosz tulajdonnak nyilvánított, s néhány kivételtől eltekintve az esetek többségében "jóvátételként" kezelt értékek visszaszolgáltatásához ezután is külön törvényt kell hoznia az orosz alsóháznak.)
Ettől fogva komoly esély volt arra, hogy az értékek visszakerüljenek, hiszen a jogszabály lehetőséget ad az egyház és a nácizmus üldözöttei tulajdonainak visszaszolgáltatására. 2005. áprilisban az Országgyűlés határozatot hozott arról, hogy soron kívül visszaszolgáltat Oroszországnak minden olyan magyar területen előkerülő kulturális értéket, amely a II. világháború idején került hozzánk, majd az év júliusában és decemberében az orosz Állami Duma első, illetve második olvasatban elfogadta a könyvritkaságok visszaadásáról szóló törvénytervezet.
2005 szeptemberéig összesen - hivatalosan - 135 sárospataki kötetet azonosítottak az orosz könyvtárban, ebből 96 latin, 33 magyar és 6 német nyelvű, több mint hatvan százalék imádságoskönyv, a többi orvos, jogi, történeti és útleíró mű - közöttük 22 ősnyomtatvány. A ritkaságokat jelenleg saválló kartondobozokban őrzik, érdekességük, hogy egy részüket úgynevezett lúgos papírra nyomtatták, amelyek - megfelelő körülmények között - akár 1200 évig is megőrzik állagukat. 2001-ben egyébként Moszkvában nemzetközi tárlaton több mint száz darabot állítottak ki belőlük egymillió dolláros biztosítást kötve rájuk.
Remélhetően az orosz parlamenti döntéssel véget ér a sárospataki ritkaságok kálváriája, és ismét megtekinthetőek lesznek a kollégiumi nagykönyvtár vitrinjeiben, a kutatók pedig újra kézbe vehetik ezeket a magyar kultúrtörténeti kincseket.
(MTI-Panoráma - Deákné Gulyás Veronika, Sajtóadatbank)
