Kultpol
Fórumot rendeznek a könnyűzenei oktatásról
A könnyűzenei oktatáshoz aktuális témákról tart fórumot a Hangőr Egyesület Poptanítás munkacsoportja kedden a Budapest Music Centerben (BMC).
Átadták a XI. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálé díjait
Borsódy Eszter iparművész és Nemes Zsuzsa festőművész vehették át a XI. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálé díjait szombaton Kecskeméten.
Egyetemisták napja a Nemzeti Színházban
Mintegy hetven egyetemista kapott betekintést a Nemzeti Színházban folyó munkába október 12-én.
Újabb műalkotásokat lehet megismerni a Fiumei úti sírkertben
Új leírásokkal bővült a tavasszal elindított Szoborpark projekt a Fiumei úti sírkertben. A kezdeményezésnek köszönhetően a parcellakövekre helyezett QR-kódok segítségével megismerhetők a sírkert művészeti értékű síremlékei.
Péntektől pályázhatnak a fesztiválok az EFFEA támogatására
Pénteken teszi közzé az Európai Fesztiválszövetség, az EFFEA az első pályázati felhívását: feltörekvő művészek támogatására negyvennégy európai ország fesztiváljai adhatnak be pályázatot november 15-ig.
111 produkció a Déryné-program repertoárján
Újabb 16 színházi előadás kapott helyet a Déryné-programban. A jelenlegi előadás-választási időszakban október 31-ig választhatnak a vidéki kulturális intézmények, művelődési házak a minden eddiginél gazdagabb, immáron 111 színvonalas kulturális csemegét felvonultató listáról.
Klebelsberg Kunó 90 éve hunyt el
Kilencven éve, 1932. október 11-én hunyt el Klebelsberg Kunó gróf, a két világháború közötti időszak legnevesebb kultúrpolitikusa.
Első világháborús szobrot avattak Girálton
2022. október 8-án Lengyel Miklós képzésekért, ösztöndíjprogramokért és tudománydiplomáciáért felelős helyettes államtitkár részt vett a szlovákiai Girálton a város felújított I. világháborús szobrának avatásán. Az emlékmű felújítása a kassai magyar főkonzulátus kezdeményezésére, Girált városa és a Külgazdasági és Külügyminisztérium közös projektjeként valósult meg.
Idén is tíz fiatal kapta meg a Junior Prima díjat népművészet és közművelődés kategóriában
Tíz tehetséges fiatal, köztük néptáncművész, vászonszövő, táncpedagógus, népzenész, népi énekes, bőrműves, viseletkészítő és számadó csikós vette át a Junior Prima díjat népművészet és közművelődés kategóriában pénteken Budapesten.
Demeter Szilárd: Folyamatos az újratervezés az elszálló rezsiárak miatt
Folyamatos újratervezésre kényszerül a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) az elszálló rezsiárak miatt, de a PIM nem tervez bezárást, és a Petőfi 200 emlékév is számos programmal emlékezik a költő születésének bicentenáriumára – mondta el a Hirado.hu-nak adott, pénteken megjelent interjújában az intézmény főigazgatója.
Átadták az Európai Polgár díjat a Polyphony Projektnek
Átadták az Európai Parlament Európai Polgár díját az ukrajnai zenei folklórral foglalkozó Polyphony Projektnek. A díjat az alapító, Both Miklós előadóművész, zeneszerző, a Hagyományok Háza főigazgatója vette át pénteken Budapesten.
Kihirdették a Magyar Formatervezési Díj és a Design Management Díj nyerteseit
A Budapest Design Week nyitóünnepségén vehették át a díjazott tervezők és vállalkozások a Magyar Formatervezési Díjakat és a Design Management Díjat. Az idei elismertek közt speciális horgászkellék, orvostechnikai eszköz, könyv és betűcsalád is van. A Design Management Díjat egy kézműves gasztronómiai termékeket készítő családi vállalkozása kapta. A díjazottakat a Néprajzi Múzeumban rendezett kiállításon ismerhetik meg az érdeklődők október 7. és 30. között.
A gyógyszerfejlesztés új kémiai módszereinek kidolgozásáért három tudós kapja a kémiai Nobel-díjat
A gyógyszerfejlesztés új kémiai módszereinek kidolgozásáért három tudós, az amerikai Carolyn R. Bertozzi, a dán Morten Meldal és az amerikai K. Barry Sharpless kapja az idei kémiai Nobel-díjat.
Nobel-díj – Csanád Máté: A tudomány alapjait érintő kérdést vizsgálták a díjazott kvantumfizikusok
A kvantumfizikai véletlen szerepének pontosításában végeztek döntő fontosságú kísérleteket a fizikai Nobel-díjjal kitüntetett tudósok, akiknek az eredményei alapvető jelentőségűek a kvantuminformatika fejlődésében és a kvantumtitkosításban is – mondta Csanád Máté fizikus, az ELTE Természettudományi Kar Fizikai Intézet Atomfizikai Tanszékének egyetemi tanára az MTI-nek annak kapcsán, hogy kvantumfizikai kutatásaiért Alain Aspect francia, John F. Clauser amerikai és Anton Zeilinger osztrák fizikus kapja az idei fizikai Nobel-díjat.
Romániában uniós forrásokból hozzák létre a holokauszt, illetve a kommunizmus áldozatai előtt tisztelgő múzeumot
Romániában az európai uniós helyreállítási alapok felhasználásával hoznak létre holokausztmúzeumot a fővárosban, illetve alakítják ki a kommunizmus áldozatai előtt tisztelgő börtönmúzeumot a Buzau megyei Ramnicu Saraton. A két intézmény finanszírozási szerződését kedden írták alá – közölte a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).
„Úgy lenne jó verset írni” – Erdész Miklós Egy műkedvelő versei című kötetéről
Erdész Miklós kötetét nem könnyű észrevenni egy jól megpakolt könyvespolcon. Semmi hivalkodó nincs rajta, vakondszürke borítója különösen illik az október eleji párás reggelekhez és az egyre hamarabb leszálló estekhez. A sötétes alapon fekete betűkből azt olvassuk össze: Egy műkedvelő versei.