Kultpol

A népi bútorfestéstől a bibliai mesterségekig

Véget ért Hódmezővásárhely és Szabadka kulturális projektje.

„Mindannyiunknál fiatalabb szellem volt”

Fekete György Kossuth-díjas építész 1993-ban a Nemzeti Kulturális Alap alapító elnöke volt, majd a 2011-ben köztestületté váló Magyar Művészeti Akadémia elnöke, ahonnan Vashegyi György vette át tőle a stafétát. „A korkülönbségre is utalva viccesen úgy hívott bennünket, hogy a kultúrtacskó druszáim, hiszen mindhárman Gyurkák vagyunk, ahogy ő engem, és őt is sokan hívták” – mesélte Lőrinczy György, a NKA alelnöke, akit Fekete György örökségéről kérdeztünk.

„Büszkék lehetünk arra, hogy ilyen elnökünk volt”

Ritka, hogy egy kultúrpolitikus nevéhez két, meghatározó kulturális intézmény is kötődjön. A napokban elhunyt Fekete Györgynek ez megadatott: alapítója és első elnöke volt a Nemzeti Kulturális Alapnak, később a Magyar Művészeti Akadémia köztestületté válásánál bábáskodott, és annak volt két cikluson át az elnöke. Az ez utóbbi poszton őt 2017-ben váltó Vashegyi Györgyöt kérdeztük.

Mintegy ezer előadóművész segélyezése kezdődött meg

Elindult mintegy ezer előadóművész gyorssegélyének átutalása. A koronavírus-járvány hatásainak enyhítésére az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) hozott létre rendkívüli szociális támogatási keretet.

Közösségi és rendezvénytérré alakítják át a zalaegerszegi Art mozit

Közösségi és rendezvénytérré alakítják át a zalaegerszegi Art mozi nagytermét, amely a zalai megyeszékhely legnagyobb befogadóképességű termeként működhet a jövőben.

Kinevezték a szentendrei Skanzen főigazgatóját

Újabb öt évre, immár hatodik alkalommal dr. Cseri Miklóst nevezte ki Prof. Dr. Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgatójává.

Így is összetartozunk – Közösségek Hete kicsit másképp

A Közösségek Hete országos rendezvénysorozatot idén is május második hetében rendezik meg, de ezúttal – a kialakult egészségügyi és járványügyi helyzetre való tekintettel – a szokásoktól eltérően, virtuális formában.

Pályázat tévésorozatra

A hazai filmtámogatási rendszerben a Nemzeti Filmintézet első alkalommal írt ki pályázatot maradandó kulturális értéket képviselő, magas színvonalú televíziósorozatok támogatására, amelyre április végéig lehet jelentkezni.

A KKDSZ tiltakozik a kulturális dolgozók közalkalmazotti jogviszonyának tervezett megszüntetése ellen

A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) tiltakozik a kulturális dolgozók közalkalmazotti jogviszonyának tervezett megszüntetése ellen. Egyúttal érdemi érdekegyeztetést követelnek.

EMMI: Béremelés és versenyképesség-javulás a kulturális szektorban

A kormány kiemelten fontosnak tartja a közszférában dolgozók megbecsülését, ezért az egészségügyi és az oktatási ágazatokat követően a harmadik meghatározó humánszektor, a kulturális szakterület béremeléséről is döntött.

A korábbi támogatások többszörösét adja a fesztiváloknak az MTÜ

Ha a járványügyi helyzet megengedi a fesztiválok rendezését, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a korábbi támogatások sokszorosát tervezi kiosztani – jelentette be a szervezet vezérigazgatója pénteken.

Megkezdheti a kifizetéseket pénteken a Színházi Szolidaritási Alap

Pénteken megkezdheti a kifizetéseket a Színházi Szolidaritási Alap, miután csütörtökön a Fővárosi Bíróság határozata alapján bejegyezték.

Teljesen felújítják a zalaegerszegi Göcseji Múzeumot

Látványos szakaszához érkezett a zalaegerszegi Göcseji Múzeum neobarokk műemléképületének és kiállítótereinek teljes külső és belső felújítása.

Felmérés: a koronavírus-járvány várható hatásai a hazai múzeumokban

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának megbízásából múzeumi szakemberek körében végzett online kérdőíves felmérést a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központja.

A cigányság és a magyarság mindig számíthatott egymásra

A cigányság és a magyarság mindig számíthatott egymásra a sorsfordító időszakokban – mondta el Schmidt Mária történész, a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány kuratóriumi tagja a nemzetközi roma napon, szerdán, hozzátéve: a közalapítvány kampányt indít, hogy bemutassa a rendszerváltoztatás roma hőseit.

Baán László: politikailag kényesebb kérdéseket is megoldottunk már

A Liget-projekt miniszteri biztosa beszélt a változtatási tilalom megkerüléséről szóló törvényjavaslatról, a fővárossal folytatott egyeztetések hiányáról és a múzeumok online lehetőségeiről is.