Mit jelent az Ön számára a kultúra?
Én úgy közelítenék a kultúrához, hogy hol van jelen az életünkben, hiszen mindenhol ott van, az emberi élet minden mozzanatában: attól kezdve, hogy milyen életformát folytatunk, milyen megnyilvánulásokat teszünk, hogyan öltözködünk, hogyan beszélünk. És persze folytatódik a tárgyi és szellemi javak egész sorával. A kultúra egy rendkívül szerteágazó, az életünk minden percében jelenlévő alkotás, mindennel érintkezik, mindennel kapcsolatban áll. A maga gazdagságával együtt éppen ezért nehéz terület is, nagyon fontos egy fejlődő nemzet életében, amelyik arra számít, hogy a lehetőségei bővülnek és gyarapodnak, és amelyik büszke az eredményeire, szellemi teljesítményére, sportteljesítményére. Említhetnénk például az olimpiai aranyérmeink számát, hogy milyen előkelő helyen szerepelünk az országok éremtáblázatán, vagy ott van a magyar Nobel-díjasok rendkívül magas száma a magyarság létszámához viszonyítva. Ugyanígy említhetnénk a művészeti produktumaink egész sorát, képzőművészetet, zenét, táncot, színházművészetet. Nincs olyan, amelyikből ne tudnánk felsorolni olyan nagy alkotókat, akiket ismer és elismer a világ. Gazdagok vagyunk, és ez a gazdagság sok mindenre kötelez bennünket.
Ha valaki az otthonába, Pécsre tervezne kirándulást, milyen kulturális programokat ajánlana neki?
Először is azt javasolnám, hogy ne csak egy napra jöjjön, hanem szánja rá az egész hétvégét. Hallatlanul gazdag kínálat jellemzi Pécset, az előbb említett sokféle kulturális dimenziónak rengeteg színe megjelenik, vagy megjelent az évszázadok során, ezért a befogadni való élményt nem lehet fél napba belesűríteni. Pécsnek a nyolc magyarországi világörökségi helyszín közül a legarchaikusabb érték jutott osztályrészül. A föld alól előbányászott negyedik századi ókeresztény építészeti emlékek és sírkamrák immár egy látogatóközpontban tekinthetők meg, amit semmiképp sem szabad kihagyni. Ha továbbhaladunk az időben, következik a Szent István által 1009-ben alapított püspökség: a székesegyházat, illetve Janus Pannonius sírját mindenképp meg kell tekinteni, de a Püspökvár és a 15. századi várfalon való séta is nagy élmény lehet. A török kornak egy egész sornyi épülete található a városban. A főtéren áll Pécs jelképe, a Dzsámi, amelyet most újítottunk fel és gyönyörű lett. Jakováli Hasszán Dzsámija egy minarettel van egybeépítve, egy kultikus hely, az iszlám közösségek használják. Ezen kívül itt van Idrisz Baba türbéje, a legfontosabb Törökországon kívül eső iszlám szent helyek egyike, de van egy török fürdő is, szóval törökkori lehetőségek tárházát is kínálja a város, ami már csak azért is különleges, mert Pécstől nyugatabbra nincs több török építészeti emlék, legalábbis nem ennyire koncentráltan. A 19. században felépültek az ipari műemlék-épületek, amelyeknek szintén különleges színezetük van, és amelyek közül kiemelkedik a Zsolnay család hajdani lakhelye és a gyár helyszíne. A város szívében a Zsolnay Mauzóleum teljes felújítása mellett történt meg a Zsolnay Kulturális Negyed kialakítása egy 12 milliárdos fejlesztésből. Ezzel pedig napjainkhoz értünk, hiszen a 21. századi építészet remekműve jött létre, és ilyen kulturális tér sehol máshol nem áll rendelkezésre Magyarországon.
Akkor ezek miatt a gazdag kulturális értékek miatt nyerhette el Pécs az Európa Kulturális Fővárosa címet?
Igen, pontosan, Pécs a kultúrák találkozásának valódi helyszíne, és akkor még a szellemi örökségekről nem is volt szó, csak az építettekről. Az Európa Kulturális Fővárosa programnak hála, számos 21. századi objektum felépülhetett. A Zsolnay Negyed mellett nem szabad kihagyni a Kodály Központot sem, amely magában foglalja azt az ezerfős nézőközönség befogadására alkalmas koncertközpontot is, ami a világ öt legjobb akusztikájú terme között van. Az ottani rezidens zenekarunk, a Pannon Filharmonikusok nemzetközi sikereket ér el, és Budapesten egyetlen állandó vidéki zenekarként rendszeres bérletes hangversenysorozattal rendelkezik. A szellemi kincsekről szólva mindenképp meg kell említeni azt a nemzetiségi kultúra sokszínűséget, ami az itteni népek egymás mellett élésének köszönhetően jött létre. A mai napig tíz nemzetiségi önkormányzat működik Pécsen, akik a maguk költészetével, népzenéjével, nyelvi kultúrájával egy önálló kulturális színezetet képviselnek. Pécsen található az ország legnagyobb vidéki múzeumi gyűjteménye is, ami magába foglalja a Zsolnay- gyűjteményt, a Csontváry- gyűjteményt és a Modern Magyar Képtárat is. A zeneművészetnek is nagy leágazásai vannak a városban. A Pannon Filharmonikusokon kívül a város legerősebb arcéle talán a kóruskultúrában érhető tetten. Kodály gyakran járt Pécsen, az ő instrukciói alapján létrejött zeneiskolák pedig ontották a tehetségeket, és már a negyvenes évektől fogva kórusokba tömörültek. Ezek a kórusok egyre jobb minőséget hoztak létre, majd felértek a kórusművészet csúcsára addig, hogy egy pécsi kórus nagydíjat tudott nyerni nemzetközi versenyen. A város tele van Liszt-díjas karnagyokkal és professzorokkal, Pécs a kórusok fővárosa is.
A zene világához, ha jól tudom, személyes kötődései is vannak.
Engem is a pécsi iskola képzett ki, a Pécsi Tudományegyetem diplomása, majd a Zeneakadémia doktora lettem. Az inspirációt részben a gyerekkoromból merítettem, amikor egy pápai zenei általános iskolában a kórus, mint mindennapos tevékenység annyira megragadta a figyelmemet, szívemet és lelkemet, hogy ízig-vérig az én műfajom lett. Később, amikor már karnagyként kezdtem dolgozni egy egyházi iskolában, láttam, hogy nincsen kórusuk, ezért létrehoztam egy négyszólamú vegyeskart, akiket aztán 15 éven át alapító karnagyként is vezettem, majd végül egy tanítványomnak adtam át a stafétabotot. Közben hét lemezt kiadtam velük, Amerikától Európa számos országán át mindenfelé koncerteztünk, mindvégig a magyar kultúra követeiként járva a világot. Szép emlékeim és sikereim fűződnek a Mohácsi Bartók Béla Vegyeskarhoz is, ahol komoly karnagyok elől nyerhettem el fiatalemberként a karnagyi állást.
A könnyűzenében is kipróbálta magát?
Igen, egyetemista koromban a csoporttársaimmal összeálltunk egy bandává, és igényes magyar könnyűzenét játszottunk. Pillanatok alatt az egyetemi rendezvények, szakestek és mindenféle bulik népszerű zenekarává váltunk.
Miket játszottak az egyetemi bulikon?
Többek között rengeteg LGT-t. Mindent hallás után szedtünk le a lemezekről és tanultunk meg. Amikor Somló Tamás egyszer eljött hozzánk vendégszerepelni, azt mondta, ez annyira jó minőség, hogy leszerződött velünk: azon a nyáron elkísértük őt egy kisebb koncertturnéra. Így történt, hogy a nagy LGT legendás muzsikusa minket tartott akkoriban a legjobb LGT előadóknak. De játszottunk mást is: Pressert, Illést, Fonográfot, Omegát, Demjént, V- Moto? Rock-ot, KFT-t. Mindenfélét a régitől egészen napjainkig. Emlékszem, hogy Hevesi Tamást akkoriban nagyon szerettük. Két és fél évig zenéltem a bandában egyetemistaként. Úgy éreztem, hogy sokat adott nekem, nagyon szerettem, de nem gondoltam, hogy ez az életpályám, ezért kiszálltam a csapatból. Néhány jubileumi koncertre azért beállok hozzájuk pengetni.
Még mindig?
Előfordul. Jólesik az embernek. Azok, akik csak komolyzenével foglalkoznak, nem is tudják, hogy a könnyűzene egy egészen másfajta jártasságot és rátermettséget igényel. Ott nem kottából játszunk, hanem alapvetően a hallás utáni játék és az összhang az, ami meghatározza a tevékenységünket, úgyhogy jó fület hoz létre.
Milyen hangszereken játszik?
A hangszeres tevékenység a mai napig az életem része. Éppen vasárnap a templomunk orgonaművész kántora külföldre utazott, és megkért, hogy nem játszanék-e helyette. Úgyhogy még az is előfordul, hogy helyettes kántorként néha orgonálok. Ez is jót tesz az ember lelkének, ahogyan bármilyen zenei aktivitás, a szép létrehozása pallérozza a lelket és az idegrendszert. Ezért nem is szeretnék teljesen elszakadni ettől a világtól. Gitározni autodidakta módon, könyvből és kottából tanultam meg nyolcadikos koromban és gimnáziumban. Minden kirándulásra elvittem magammal, és amikor eljött a pillanat, akkor leültünk a fűbe, előkerült a gitár és énekeltünk. Ez sok esetben hajnalig tartott, közösséget kovácsolt.
Ez politikusként is hasznos tulajdonság?
Kifejezetten. Én ízig-vérig a zenétől vagyok közösségi ember. Bár hétéves koromtól fogva színpadhoz szokott ember vagyok, de ez nem individuális, elidegenedett művészt csinált belőlem, hanem inkább erősen közösségi, emberek tömegeit magához ölelő gesztusú embert. Sokan mondják, ismerősök és ismeretlenek egyaránt, hogy maradjak ilyen, mint most, maradjak közvetlen másokkal.
Továbbörökíti a gyermekeinek is a zene szeretetét?
Nagyon fontosnak tartom. A három gyermekem is tanul zongorázni, a feleségem szokott velük gyakorolni, aki maga is játszott tíz évig. Nekem ritkábban nyílik rá lehetőségem, de a nagyobb fellépések előtt meghallgatom őket, és próbálom még stilizálni a darabjaikat. Szeretném, hogy a zene az életük része legyen, erősítse az érzelmi intelligenciájukat és fejlessze az agyukat. Agykutatók is mondják, hogy akik a legfogékonyabb fiatalkorban zenével foglalkoznak, azok komoly agyfejlesztésen esnek át. Titkos vágyam, hogy a köznevelés területével együttműködve megpróbáljunk esélyt adni a gyerekeknek, hogy minél többen juthassanak hozzá a művészetekkel való foglalkozás mindennapos lehetőségéhez.
(Fotó: Csákvári Zsigmond)
Weininger Andrea
