Kultúra hazánktól Lengyelországig

Egyéb

Hozzáfűzte: a magyar kultúra lehető legszélesebb skáláját felvonultató programsorozat kiemelt célja a hagyományos lengyel-magyar barátságról kevés közvetlen tapasztalattal rendelkező, rendszerváltás után felnőtt fiatalabb lengyel generáció megszólítása.


Íjgyártó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkára a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az 1956-os poznani munkásfelkelés és a budapesti forradalom 60. évfordulója köré szerveződő, csaknem másfél éves rendezvényfolyam a kormány tavalyi döntése nyomán 700 millió forintból valósulhat meg. Mint fogalmazott: a Tátrától a Balti-tengerig országszerte 11 nagyvárost felölelő kulturális évad 18 év óta a legnagyobb szabású magyar rendezvénysorozat Lengyelországban.

A programsorozat célja Magyarország gazdasági és turisztikai népszerűsítése is. Noha Észak-Magyarországra viszonylag sok lengyel turista érkezik, szeretnénk, ha többen látogatnának az ország déli és nyugati területeire is ? mondta el Íjgyártó István, aki úgy fogalmazott: a lengyel a magyarhoz legközelebb álló nemzet Európában.

Az évad kiemelt programjait Hammerstein Judit ismertette, aki elmondta: a sorozat nyitórendezvénye a május 19-én kezdődő Varsói Nemzetközi Könyvvásár lesz, amelynek idei díszvendége Magyarország. Ennek alkalmából több mint 20 magyar kortárs és klasszikus magyar mű ? köztük Kertész Imre Végső kocsma, Márai Sándor Harminc ezüstpénz, Csáth Géza Ópium című kötete, valamint Rejtő Jenő A tizennégy karátos autó című regényének képregényváltozata ? jelenik meg lengyel fordításban.

A Balassi Intézet vezetője kitért arra is: ugyan Lengyelországban jól ismert például Spiró György, Kertész Imre, Márai Sándor vagy Esterházy Péter munkássága, a magyar irodalom csak felszínesen van jelen, mindennek megváltoztatására nyílik lehetőség a könyvvásáron.

balassi600x399

A rendezvényen 13 magyar kortárs szerző vesz részt, emellett gasztronómiai és gyerekprogramok, valamint több kiállítás is lesz, köztük a Fortepan internetes fotóarchívum lengyel anyagából nyíló tárlat, amelyhez Háy János írt kísérőszöveget.

A varsói Nemzeti Színházban május 19-én este egy nagyszabású gálaműsort rendeznek, ahol mások mellett fellép Bognár Szilvi és a Hungarian FolkEmbassy, Lukács Miklós Bartók-improvizációkat ad elő, a Győri Balett pedig kortárs táncprodukcióval készül ? tájékoztatott Hammerstein Judit. A varsói könyvvásáron Magyarország kormányát Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere képviseli.

Az évad részeként júniusban a lódzi Művészeti Múzeum ad otthont a Kaszás Tamás és Loránt Anikó közös munkáit bemutató Autonómiagyakorlatok című tárlatnak, júliusban A keresztény szegénység erénye a magyar és lengyel szentek életében címmel a krakkói ferences rendházban nyílik kiállítás a Katolikus Ifjúsági Világtalálkozó programjai közé illeszkedve. Szintén ebben a hónapban két koncertet is ad a magyar-amerikai Glass House Orchestra a Krakkói Zsidó Kulturális Fesztiválon, valamint a varsói Lengyel Zsidók Történeti Múzeumában.

Az 1956-os eseményekre való emlékezés jegyében láthatja a varsói közönség 2016. október 21-én a Tóth Ilonka című darab ősbemutatóját a budapesti Nemzeti Színház művészeinek előadásában ? mondta el a Balassi Intézet főigazgatója, aki kitért arra is: az évad kiemelt programjai között szerepel a november 20-i wroclawi Jazztopad Fesztivál részeként megszervezett Magyar Jazz Nap is, ahol három hazai formáció, a Lukács Miklós Cimbiosis, a Grencsó Open Collective és az AMP Trio lép fel.

Hatállomásos lengyelországi koncertkörúton vesznek részt az évad részeként a Nemzeti Filharmonikusok november 22. és 28. között, amelynek folyamán Kodály Zoltán Galántai táncok című művét, Liszt Ferenc Esz-dúr zongoraversenyét, valamint Bartók Béla Concerto című darabját is játszani fogják Kocsis Zoltán vezényletével.

Szintén ősszel nyílik meg a Krakkói Nemzeti Múzeumban a magyar festészet 1820 és 1930 közötti aranykorát bemutató, csaknem 80 alkotást ? köztük Gulácsy Lajos, Merse Pál és Aba-Novák Vilmos festményeit ? felvonultató tárlat a Kogart Galéria és a Magyar Nemzetei Galéria anyagából. Sőt, 2017 áprilisában a varsói Néprajzi Múzeum ad otthont a Szerelem, párválasztás, erotika a magyar népi kultúrában című kiállításnak, míg jövő nyáron a magyar fotótörténetet és a kortárs fotóművészet bemutató tárlat lesz látható a Varsói Nemzeti Múzeumban. A kulturális évadot 2017 szeptemberi nyitással a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria közös Nyolcak kiállítása fogja zárni a varsói királyi várban ? mondta el Hammerstein Judit.

Forrás: MTI

Fotó: Balassi Intézet oldala