A kultúra mindennapjaink része

Egyéb

„Cegléd a kultúra egyik őrhelye, őrálló városa, olyan város, amely a történelem során többször is bizonyította, hogy legnagyobb ereje közössége összetartásában rejlik” – mondta dr. Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára Cegléden, a magyar kultúra napja alkalmából szervezett ünnepségen január 20-án.

„Cegléd a kultúra egyik őrhelye, őrálló városa, olyan város, amely a történelem során többször is bizonyította, hogy legnagyobb ereje közössége összetartásában rejlik. Ez védte meg attól, hogy megsemmisüljön a tatár- és a törökdúlás idején” – hangsúlyozta dr. Hoppál Péter. A kultúráért felelős államtitkár mindenkit arra kért: „ismerjük fel és együttes erővel őrizzük meg értékeinket”, és „ne feledkezzünk meg arról, hogy a kultúra a mindennapjaink része”. Hozzátette: az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkárságának minden munkatársa a kultúra életjobbító képességé hirdeti, és azt, hogy a kultúra minden kisközösségben és faluban létezik. „Hiszünk a nemzeti kultúra nemzetfelemelő erejében – ahogyan hitt ebben Cegléd is” – zárta beszédét Hoppál Péter.

 

Takáts László, Cegléd polgármestere beszédében kiemelte: a magyar kultúra napján elsősorban a magyar nemzet összetartozását ünnepeljük. „A magyar kultúra egyedi, olyan elemei vannak, amely más nemzetek számára felfoghatatlan”. Hogy mit jelent magyarnak lenni? – tette fel a kérdést a polgármester, melyre rögtön választ is adott: érteni a kultúránkat, tudni, kik vagyunk, melyek a közös gyökereink, mit jelent a nemzethet tartozni. „A magyar kultúra olyan zsinórmérték, melyhez igazodva értékesebb életet élhetünk. Ám ez ugyanakkor felelősséget is ró ránk: meg kell védenünk ezt a kincset, hogy utódaink is megtapasztalhassák az értékeit” – mondta.

 

A beszédek után Hoppál Péter államtitkár és Takáts László polgármester átadta a Cegléd Város Kultúrájáért Díjat. Az elismerésben Dr. Mihálka Györgyné, a Tetz Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetője, valamint Rajné Nagy Erzsébet, a Kossuth Művelődési Központ és Könyvtár gyermekkönyvtárosa részesült.

 

Az ünnepélyt a Misztrál Együttes koncertje zárta.

Szíjjártó Anita

Fotók: Csákvári Zsigmond