A kultúra, művészet, oktatás kitüntetettjei

Egyéb


augusztus20_hiller_allamikituntetesek_baanlaszlo_dbelo20080820001.jpg
Hiller István átadja a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést Baán Lászlónak, a Szépművészeti Múzeum főigazgatójának a Szépművészeti Múzeumban

"Ezen a napon minden magyar örömteli kötelessége, hogy megemlékezzen Szent Istvánról és arról, hogy első királyunk miként választott, s hogyan ragaszkodott a döntéséhez" - mondta ünnepi beszédében Hiller István oktatási és kulturális miniszter, aki állami kitüntetéseket adott át augusztus 20-a alkalmából a Szépművészeti Múzeumban.

"Szent István és korát már sokan sokféleképpen elemezték, és arról is sok szó esett már, ki mit és miért fűzött hozzá a tevékenységéhez" - jelentette ki Hiller István, aki beszédében azt javasolta, hogy azzal foglalkozzunk, amit Szent István elért, és ne azzal, mit mondtak róla később.

"Augusztus 20-án érdemes arra gondolni, mit ért el Szent István: hozott egy döntést, s állhatatosan ragaszkodott hozzá, és mi most is az ő tevékenységének és sikerének köszönhetően büszkélkedhetünk saját állammal"- mondta a miniszter, majd hozzátette, hogy mindez Szent István előtt fél évezreden át senkinek sem sikerült itt, a Kárpát-medencében.

 
Hiller István miniszter a MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND TISZTIKERESZTJE kitüntetést adta át
 
Baán Lászlónak, a Szépművészeti Múzeum főigazgatójának (külföldön való tartózkodása miatt később veszi át),
Kovács Györgynek, az Országos Rádió és Televízió Testület volt elnökének,
Masát Andrásnak, az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem rektorának,
Szalay László nyugalmazott főiskolai főigazgatónak;
 
a MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND LOVAGKERESZTJE kitüntetést adta át
 
Balogh Lászlónak, a Magyar Tehetséggondozó Társaság elnökének, a Debreceni Egyetem tanszékvezető egyetemi docensének,
Barkóczi Lászlónak, az MTA Régészeti Intézete nyugalmazott igazgatóhelyettesének,
Bán Péternek, a Heves Megyei Levéltár igazgatójának,
Benéné Szerető Hajnalkának, a Békés Városi Kulturális Központ igazgatójának,
Dér Ferencnek, a Kaposvári Egyetem tanszékvezető egyetemi docensének,
Dosztányi Imrének, a TermészetBÚVÁR Magazin kiadó-főszerkesztőjének, a TermészetBÚVÁR Alapítvány ügyvezetőjének,
Flautner Lajosnak, a Semmelweis Egyetem I. Számú Sebészeti Klinika egyetemi tanárának,
Fitz Jenő Széchenyi-díjas régésznek, professor emeritusnak, a Fejér Megyei Múzeumok nyugalmazott igazgatójának,
Gárdi Balázs fotóriporternek (ünnepi fotós kötelezettségei miatt később veszi át),
Hardi Lászlónak, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi docensének (külföldi útja miatt később veszi át),
Istvánfi Gyula Ybl Miklós-díjas építészmérnöknek, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem egyetemi tanárának,
Kabdebó György filmrendezőnek, producernek, a Filmalkotók és Gyártók Szerzői Jogvédő Egyesülete elnökének,
Karafiáth Juditnak, az ELTE egyetemi docensének,
Koncz Zsuzsa Balogh Rudolf-díjas fotóművésznek,
Molnár Sándornak, a Nyugat-magyarországi Egyetem dékánjának, intézetigazgató egyetemi tanárnak,
Mosonyi Alíz meseírónak (külföldi tartózkodása miatt később veszi át),
Örkény Antal szociológusnak, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárának,
Papp Márta zenetörténésznek, a Magyar Rádió Zenei Ismeretterjesztő Szerkesztősége vezetőjének,
Polgár András közgazdásznak, üzletembernek, a Polgár Alapítvány az Esélyért alapítójának,
Rátkay Endre festőművésznek,
Rózsa Péter Andrásnak, a Magyar Televízió újságírójának,
Semjén Gábornak, a Szent István Egyetem dékánhelyettes egyetemi tanárának,
Simó Györgynek, a T-Online Internet Szolgáltató Rt. vezérigazgatójának (külföldi tartózkodása miatt később veszi át),
Somlai Péternek, az ELTE egyetemi tanárának,
Szabó Sándornak, az ELTE nyugalmazott egyetemi docensének,
Szécsi József Scheiber Sándor-díjas teológiai tanárnak, a Keresztény-Zsidó Társaság elnökségi tagjának,
Székely György színháztörténésznek, Érdemes Művésznek,
Szuhay Péternek, a Néprajzi Múzeum gyűjteményvezetőjének,
Vicsek Ferenc újságírónak, a Klubrádió főszerkesztő-helyettesének,
Voszka Évának, a Pénzügykutató Zrt. tudományos főmunkatársának (külföldi tartózkodása miatt később veszi át)
Znamenák István Jászai Mari-díjas színművésznek, a kaposvári Csiky Gergely Színház leköszönt igazgató-főrendezőjének,
Zsadon Andreának, a Budapesti Operettszínház Jászai Mari-díjas színművészének;
 
a MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ARANY ÉRDEMKERESZT kitüntetést adta át
 
Badó Attillának, a Szegedi Tudományegyetem intézetvezető egyetemi tanárának (külföldi útja miatt később veszi át),
Jankó-Brezovay Pálnénak, a XIV. kerületi Gyengénlátók Általános Iskolája, Diákotthona és Pedagógiai Szakszolgálat igazgatójának,
Czubor Jánosnak, a IX. kerületi Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola igazgatójának,
Erős Antóniának, az RTL Klub Híradója műsorvezetőjének,
Gali Ádámnak, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tudományos kutatójának (külföldi útja miatt a kitüntetést családtagja vette át),
Gyuk Mihálynak, a szombathelyi Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola és Kollégium igazgatójának,
Hajdu Jánosnak, a hódmezővásárhelyi Gregus Máté Műszaki-Mezőgazdasági Szakközépiskola és Gimnázium igazgatójának,
Kereskényi Miklósnak, a gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Informatikai Szakképző Iskola igazgatójának,
Keserű Imrének, a szentesi Horváth Mihály Gimnázium óraadó tanárának,
Kováts Péternek, a veszprémi Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskola és Diákotthon igazgatójának,
Nagyné Bánfi Juditnak, a hódmezővásárhelyi Eötvös József Szakközépiskola igazgatójának,
Pallosné Sobor Angélának, a dunaújvárosi Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium igazgatójának,
Pataki Mihálynak, a szolnoki Tiszaparti Gimnázium és Humán Szakközépiskola igazgatójának,
Pintér Zsuzsannának, a XI. kerületi Dr. Hetényi Géza Humán Középiskola igazgatójának,
Solymár Lászlónak, a III. kerületi Bláthy Ottó Titusz Informatikai Szakközépiskola és Gimnázium igazgatójának,
Szabó Imre nyugalmazott dombóvári tanárnak,
Titkó Istvánnak, a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma igazgatójának,
Tukacsné Károly Margitnak, a Nyíregyházi Főiskola dékánjának, főiskolai tanárnak (külföldi útja miatt később veszi át),
Varga-Sabján Gyulának, a kiskunhalasi Martonosi Pál Városi Könyvtár igazgatójának.