 |
|
Méhes Márton |
- Hogyan vette át a házat? Mi az, ami folytatódik és mi az, ami új lesz?
- Már elég kellemes élmény volt az is, hogy Fónagy Zoltánnal, aki eddig a Collegium Hungaricum igazgatója volt - egyrészt régi ismerős, másrészt nagyon jól megértettük egymást ebben a helyzetben is -, egy békés átadás-átvételre került sor. Bevezetett a kapcsolataiba, és úgy jöttem ide, hogy 2009. november 24-én az ő búcsúztatója egyben az én bemutatkozásom is lehetett. Zoltán egyik legfontosabb mondata az volt, hogy az ő munkássága alatt sikerült a ház kapuit tágabbra nyitni, ehhez maximálisan csatlakozom. Különböző csoportokat kell megszólítani, láthatóbbá tenni a ház munkáját, újszerű programokat is idehozni, nem csak szűk réteghez szólni. Abban is szerencsém van, hogy olyan új témák kínálkoznak, amelyek nem csak a két országot kötik össze, hanem nagyobb régiókat. Eleve az Európa Kulturális Fővárosa program is ilyen: Pécset itt nem kell magyarázni, mert Linz adta át a stafétát, viszont lehet reklámozni, ez az egyik, ami az év során fel fog bukkanni többször a házban, művészeti produkciókon keresztül is. A másik, hogy 2011-ben Magyarország lesz az unió egyik soros elnöke, és különösképpen ránk irányul majd a figyelem, meg épp kibontakozóban van egy, a Duna-menti országokat összekötő stratégia, amit én nagyon jó keretnek tartok bármilyen együttműködéshez.
- Kicsit úgy hangzik ez utóbbi, mint valami monarchiás nosztalgia?
- Persze, az ötlet nem új, de nagyobb területről van itt szó. A Duna teljes szakaszát bele kell érteni, de a felső szakasz jobban érinti a német nyelvterületeket, meg az intézetet is, így ezekkel a tartományokkal, államokkal el tudok képzelni komolyabb együttműködést. Ezen belül is van még egy örömteli dolog, miután Pozsony is közel van, a szlovákiai kulturális intézettel is lehetne csinálni közös programokat és annak is keretet adhat a Duna-menti semlegességet biztosító együttműködés.
- A politikai feszültségek enyhítése is cél?
- Igen, meg vagyok arról győződve, hogy oda vezethet mindez. A napokban megnyílt az intézetben a rendszerváltás 20 évéről egy képzőművészeti kiállítás, sok fiatal művész munkájából. A Duna tematikára is ki lehetne írni közösen egy ilyet, más intézetekkel, és bemutatni több helyen.
- Milyen tevékenységek vannak jelenleg a házban ezeken kívül?
- Régi tradíció a tudományszervező profilunk, így vannak ösztöndíjasok. A múlt század húszas éveiben a Collegium Hungaricumok a magyar tudósok segítésére jöttek létre, később lett a kulturális funkció, a rendezvényszervezés, impresszáriós tevékenység. A kulturális jelenti a házban létrejövő rendezvényeket, kiállításokat, koncerteket, meg azt, hogy tényleg próbálunk közvetíteni is. Azt gondolom, hogy nem a harsány nagyrendezvényeket érdemes figyelembe venni, hanem a rengeteg apró, kevésbé látványos feladatra kell koncentrálni. Ilyen lehet például két zeneiskola között az együttműködés létrehozása, segítése például. Sok együttműködés volt már eddig is, vannak bejáratott helyeink itt, az Alte Spiele nevű irodalmi felolvasóhely, a Wiener Festwochen, azaz a Bécsi Ünnepi Hetek, szóval meg van ágyazva a magyar kultúrának. Az intézet nem csak Bécsre korlátozza a működését, most például Linzzel is kapcsolatba léptünk a pécsi projekt kapcsán, így adódott egy fontos regionális a szál, és miattuk nyilván nagyobb lesz most Ausztriában a hajlandóság pécsi, illetve más magyar programok befogadására is.
- Gondolom, azért rendezték itt a staféta átadását, mert dolgozott a Pécs 2010 projektben is valamikor. Milyen érzésekkel távozott onnan?
- Tagadhatatlanul szerepet játszik ez is, de talán fontosabb, hogy pécsi vagyok, így a szívemen viselem a város ügyeit. Egy ilyen intézetnek alapvető feladata, hogy a legjobb értelemben vett kulturális promóciót folytasson. Pécsen 2007 után egy kompetenciazavar miatt, egy zavaros menedzsment miatt nem tudtam tovább képviselni a 2010-es év ügyét. 2006 már az első felvezető év volt, aztán a következő évben lettem művészeti igazgató, akkorra állt össze a finanszírozási struktúra, az volt az első olyan év, amikor komoly pénzeket lehetett új programokra fordítani. Ekkor sikerült egy-két olyan dolgot útjára indítani, ami mára is benne maradt a tematikában, és meghatározó lehet. Egyik a balkáni világzenei fesztivál, a másik az irodalmi Art in residence projekt, amelynek köszönhetően rengeteg kortárs írót láttunk vendégül. Antológia is megjelent és azóta is működik a projekt.
- Mi a különbség a berlini és a bécsi helyi magyarságot tekintve a magyar házak szempontjából?
- Az első meglátásom itt az, hogy azonos struktúrák vannak, hasonló a helyi magyarság történelmi háttere, annak ellenére, hogy Berlinben nyilván jelen van a kelet-berlini magyarság. Hasonló sorsokkal lehet találkozni. Bécsben is, és ott is akkor segít a magyarság a kulturális intézeteknek, ha multiplikálódóként fogadja el a szerepét. Jöjjenek, szívesen látjuk őket, de nekik is látni kell azt, hogy egy ilyen intézet primer módon nem nekik szól, hanem az osztrákokat, a németeket kell elérni rajtuk keresztül, az ismerőseiket, a kollégáikat, a barátaikat.
- Említette a Magyarország-formájú linzertorta staféta átadás kapcsán, hogy Pécsen édes az élet. Hogy értette ezt? Mit adhat Pécs a staféta következő átvevőjének?
- Ki kell várni. Nem tudhatom, hogy milyen torta lesz, de nem kellett megerőltetni magam, hogy ilyet mondjak, mert én mindig jól éreztem magam Pécsen, ott mindig van egyfajta jókedv, hiába mondják, hogy Magyarország depresszív. Ha a kulturális évvel elindul valami még nagyobb nyitottság, és még jobban szeretni fogják a városlakók a városukat, akkor nem lehet gond.
