Lorinczy_Gyorgy
Lőrinczy György, az NKA alelnöke

Kiemelte: ezek a rendezvények felhívják a figyelmet a sokszínűségre és a kisebb közösségekre is, hiszen kiemelten fontos az a munka, amit ezeken a kistelepüléseken a közművelődési szakemberek végeznek.

Lőrinczy György hangsúlyozta: az NKA számára kiemelten fontos, hogy az elsősorban Budapesten és vonzáskörzetében lévő nagyrendezvények mellett a vidéki, kisebb településeken zajló kulturális életet is támogassa, hiszen az ilyen programoknak köszönhetően lehet igazán ráirányítani a figyelmet a kistelepüléseken dolgozó szakemberek munkájára.

kulturhazak_ejjel-nappal_2019_Bordas
Bordás István, a Magyar Népművelők Egyesületének elnöke

Bordás István, a Kultúrházak éjjel-nappalt szervező Magyar Népművelők Egyesületének elnöke elmondta, hogy a programok között a hagyományos farsangi, népművészeti és kézműves programok mellett számos sport-, tudományos és ismeretterjesztő, gasztronómiai és rekreációs eseményt is szerveztek a házak. Kiemelte, hogy idén is a legtöbb programot Pest megyében szervezték, az összesítésben második helyen Bács-Kiskun megye, harmadikként pedig Jász-Nagykun Szolnok megye végzett. Egy-egy megyében átlagban 50 program zajlott.
 

Kifejtette, hogy a Kultúrházak éjjel-nappal történetében először, a Csoóri Sándor Alap támogatásával hét határon túli településen is tartottak táncházat: Bécsben, Révkomáromban, Szabadkán, Lendván, Nagybányán, Kórógyon és Tiszapéterfalván a magyar népzene jeles képviselői léptek fel.
 

kulturhazak_ejjel-nappal_2019

A 13. alkalommal megrendezett sorozathoz kapcsolódva idén is hirdettek spot-, fotó-, és plakátpályázatot. A #vanképedhozzánk? fotópályázatra a közművelődési intézmények rendezvényein készült képekkel nevezhettek az érdeklődők és az intézmények. A zsűri a 144 alkotótól beérkezett 279 fotóból Tóta Krisztián Kecskeméten készített fotóját díjazta az első hellyel, a második Peka Roland veszprémi képe, a harmadik Rostás Bea Piros Egerben készült fényképe lett.

KHEN_19

A #mindentegylapra! pályázatra a szervezetek programjait, munkáját népszerűsítő plakátokat vártak a szervezők. Itt 52 alkotó 112 plakátjából az első díjat Fekete Éva a Panyolafesztre készült plakátja nyerte, a második az Egri Kulturális és Művészeti Központ Mesterségem Címere plakátja, a harmadik Jónás Attila Denevérek című plakátja lett.

Faluhaz

A spotpályázatra figyelemfelkeltő, az akció tartalmát és aktuális üzenetét erőteljesen megjelenítő, maximum egyperces reklámspottal lehetett nevezni. Az első díjat a Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ, a másodikat az Egri Kulturális és Művészeti Központ spotja nyerte, a harmadik a Kispesti Munkásotthon Művelődési Ház lett, a különdíjas az Abonyi Lajos Művelődési Ház Könyvtár és Múzeumi Kiállítóhely Jandácsik Pál által készített spotja nyerte.

A díjazottak elismerő okleveleket és pénzjutalmat kaptak. A spotpályázat összdíjazása bruttó 160 ezer forint volt, amelyet a zsűri a beérkezett pályamunkák között az általa kiemelt szempontok szerint osztott fel, a fotó-, és plakátpályázaton az első helyezett 80 ezer, a második 50 ezer, a harmadik 30 ezer forintot kapott.

nyertesek

A szelfipályázat győztese Czabán József Attiláné lett, aki 30 ezer forint értékű kultúrautalványt nyert.
Bordás István a rendezvényen bejelentette, hogy jövőre február 14. és 16. között rendezik meg a Kultúrházak éjjel-nappal eseményt.

Forrás: MTI

Fotók: Facebook