Átadták az ICOMOS műemlékvédelmi díjait

Kultpol


gacsalyi_templom_600x400.png
A gacsályi templomForrás: zomborcsoport.hu

ICOMOS-díjat kapott a balatonfüredi Zsidó Kiválóságok Háza, a budajenői magtár, a budapesti I. kerületi, egykori budai városháza és a gacsályi református templom felújítása. Példaadó műemlékgondozásért díjat vehetett át Rédai Zsolt, a füzérradványi kastély gondnoka, valamint Hajtó Géza és a nagylózsi egyházközösség a nagylózsi templom tíz éven át tartó helyreállításáért.

Az ozorai várban rendezett eseményen Tuzson Bence beszélt az idén másfél milliárd forintos kerettel meghirdetett Népi Építészeti Program fontosságáról. Mint mondta, a népi épületeket úgy kell megmenteni, hogy azok ?a jövőbe mutassanak", és ösztönözni kell a tulajdonosokat arra, hogy modern épületeket építsenek, de emeljék át a múlt építészeti örökségét is.

 


ozorai_kastely_600x336.png
Az ozorai kastélyForrás: ozoraikastely.hu

Magyarországon egykor 7000 kastély és kúria állt, ma mintegy 4500, ezeknek 15-20 százaléka alkalmas idegenforgalmi célokra. A program keretében 39 kastélyban, várban kezdődtek jelentős rekonstrukciók és állagvédelmi beruházások, tíz helyszínen már az építkezések is folyamatban vannak.

 

Nagy Gergely, az ICOMOS bizottság elnöke megjegyezte: az idei műemléki világnap időszakában átalakul a hazai műemlékvédelem, ami reményt jelent, azt, hogy ?értékeinket értékén tudjuk kezelni és megőrizni".

 


budajenoi_magtar_600x400.png
A megújult budajenői magtárForrás: muemlekem.hu

Arnóth Ádám, a díjak odaítéléséről döntő bizottság elnöke kiemelte, hogy a balatonfüredi egykori zsinagógát kortárs építészeti eszközökkel kulturális funkcióra tették alkalmassá. A budajenői magtár épületét természetes anyagokkal újították fel, az épületben jól megfér egymás mellett a kiállítótér, a közöségi terem és a zarándokszállás.

A volt budai városháza az átfogó műemléki helyreállítás során vendéglátó és üzleti terekkel született újjá, a 14. századi alapokon álló gacsályi református templom felújításakor pedig tiszteletben tartották a múlt örökségét, bemutathatóvá tettek több részletet, mások mellett a mennyezetkazettákat.


zsinagoga__balatonfured_600x450.png
A balatonfüredi zsinagóga kortárs építészeti eszközökkel újult megForrás: szombat.org

 

Az ICOMOS magyar bizottsága 2006 óta ismeri el díjakkal a műemlékek felújítását és gondozását.

Forrás: MTI