Az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. tevékenységében kiemelt figyelmet szentel a családoknak: nemcsak szakmai hitvallás, hanem napi tapasztalat, hogy a mentális egészség alapja a megtartó közösség, és a közösségi lét már önmagában családi mintákra épít.

Személyiségünk, a közösségben tanúsított viselkedésünk, sőt, a kultúra közvetítése egyaránt a családra, mint a legkisebb közösségre alapoz. A gazdag magyar kultúra átörökítésének és folytonosságának letéteményesei a hagyományaikat ismerő, gyökereikhez ragaszkodó, kulturálisan tudatos, közösségi szemléletet valló családok.

A ?Család és közösség? című konferencia egyben a közösségi művelődés XI. stratégiai konferenciája is ? a szakma országos folyamatairól és lehetőségeiről évente két alkalommal képet nyújtó sorozatot 2012-ben a Nemzeti Művelődési Intézet indította útjára az Emberi Erőforrások Minisztériumának folyamatos támogatásával. A rangos esemény ezúttal azt vizsgálja, hogy mit tehet a közművelődés a magyar családok közösségi bevonása érdekében.

 

A konferencia programjában szociológiai, művelődéstörténeti, néprajzi, felnőttképzési, kutatástörténeti, gazdasági előadások hangzanak majd el a témához kapcsolódva. Az esemény délutáni kínálatában családbarát jó gyakorlatok és tematikus műhelymunkák szerepelnek.

 

A konferencia második napján kerül sor a családi és rokoni gondoskodás hagyományát népszerűsítő Kárpát-medencei alkotópályázat, a Komatál Program díjainak átadására és az alkotásokat felvonultató kiállítás megnyitására, valamint ?A komatál hagyományok közösségerősítő szerepe? műhelykonferenciára a Lakitelek Népfőiskola Alapítvány és a Népművészeti Egyesületek Szövetsége együttműködésében.

 

A konferencia a Művelődő közösségek az Alföldön EFOP-3.7.3-16-2017-00149 projekt keretében valósul meg.

Forrás és fotók: NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft.