A Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, valamint Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) elnöke fővédnökségével zajló rendezvényen Orbán Balázs emléke előtt kulturális és tudományos programokkal tisztelegtek, életművét néprajzkutatók, történészek, szociológusok, fotográfusok és fotótörténészek értékelték.

Április 18-án orgonakoncertet tartottak szülőfalujában, Székelylengyelfalván, 19-én vasárnap délelőtt pedig a lengyelfalvi emlékháznál leleplezték an NSKI által adományozott emléktáblát és a Berettyóújfalu önkormányzata által adományozott domborművet.

Závogyán Magdolna ünnepi beszédében kiemelte: ?Irányadók Orbán Balázs szavai, aki azt mondta, hogy a latolgatások és a sok beszéd ideje lejárt, ő mindig is a cselekedeteket, az egyértelmű válaszokat szerette, és eszerint élt, alkotottl. Életpályáját tekintve a haza nagyjai között tarthatjuk számon, hiszen mindig igaz magyarként féltő és óvó gonddal és gondolatokkal oltalmazta nemzetét.

Szász Jenő elmondása szerint céljuk, hogy a világ magyarsága előtt mutassák be Orbán Balázst, hiszen a néprajztudós-politikus ?több annál, hogy csak a székelyek tiszteljék?. Orbán Balázst elsősorban mint népművelőt, néprajzkutatót ismerik, hiszen ő volt az, aki máig a legaprólékosabban írta le Székelyföldet.

Az emlékünnep folytatásaként Tamás József római katolikus püspök szolgálatával ünnepi szentmisét tartottak a lengyelfalvi katolikus plébániatemplomban, ezt követően a részvevők megkoszorúzták Orbán Balázs szejkefürdői sírját.