liget_jatszoter_1.jpg
Fotó: MTI/Városliget Zrt.

A Liget Budapest projektnek köszönhetően hét új játszótér kap helyet a megújuló Városligetben, ezek közül az első és egyben a legnagyobb munkálatai kezdődnek meg a napokban. A Nagyjátszótér a park dél-keleti részén, a Dózsa György út ? Ajtósi Dürer sor kereszteződéséhez közeli területen épül fel, másfél méter magas, egyedi tervezésű kerítésén pedig öt bejárat lesz ? mondta el az MTI-nek szerdán a projekt miniszteri biztosa.

Baán László hozzátette: a játszótér nemcsak méretével, de különleges felszereltségével, a természet megismerésére, tanulásra ösztönző játékelemeivel is ki fog tűnni. A tervezési folyamatban pszichológusok, tájépítészek, pedagógusok mellett gyerekek (a Városligeti Ifjúsági Tanácsadó Testület tagjai) is részt vettek. Ennek eredményeként a különböző korosztályok és a szülők igényei is visszaköszönnek a tervekben: a játszótér szerkezetét úgy alakítják ki, hogy a legkisebbek egy védett belső körben játszhatnak, miközben a szüleik kényelmes ülőalkalmatosságokon követhetik a gyerekek mozgását.


liget_jatszoter_2.jpg
Fotó: MTI/Városliget Zrt.

A tervezők nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy teret engedjenek a szabad játéknak, a játszótér kialakításával és eszközeivel inspirálják a gyerekek alkotóenergiáit. Jó példa erre a nagy felületen kialakított homokos-vizes játszórész, amelyből fosszília-másolatok is előáshatók lesznek ? jegyezte meg.

A Nagyjátszótér központi eleme egy háromszintes mászóka lesz, amelyet Szinyei Merse Pál Léghajó című festménye inspirált, de okosjátékokkal is találkozhatnak majd a gyerekek: egyes csúszdák kiírják majd, mekkora sebességgel suhannak rajtuk, illetve a homokos rész egyik pontján ugrótávolságot is lehet majd mérni, a kijelző ekkor a pontos táv mellett a hasonló távot ugrani képes állatot is mutatja ? számolt be Baán László.


szinyei_merse__pal__leghajo_300x328.png
Szinyei Merse Pál: Léghajó

Gyorgyevics Benedek, a beruházó Városliget Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a különböző fogyatékkal élő gyermekek együtt tudjanak játszani egészséges társaikkal, ezért számos integrált játszóeszközt is telepítenek a parkrészre, melyeket akadálymentesen lehet megközelíteni.

A tervezők a nagyobbakra is gondoltak, a Nagyjátszótér mellett kap helyet egy úgynevezett Terepjátszó mászósziklával, skateboard pályával, mászófallal, de rollerezésre, görkorcsolyázásra, kicsiknek motorozásra alkalmas tereket is kialakítanak. A terület félkörívben zárt és védett lesz, ahol a tér tagoltságát kihasználva helyezik el az egyes játékzónákat. Egy félreeső részen egy pumptrack pálya is helyet kap, itt gyakorolhatnak majd a BMX kerékpárosok.

A Városliget mint közösségi tér alkalmat ad a fiataloknak arra, hogy találkozzanak, ismerkedjenek egymással, a saját mindennapi mikrokörnyezetükből kilépve a város más területeinek lakóival, eltérő anyagi és kulturális helyzetű, társadalmi státuszú gyermekekkel töltsék szabad idejüket.

?A játszóterek koncepciója pedig hazánk kulturális és tudományos örökségén, népi hagyományain alapszik. A megújuló Városligettel hozzájárulhatunk ahhoz is, hogy Budapest legfiatalabb lakóinak életvitele a mostaninál egészségesebb legyen, hiszen parkunk úgy ad teret a fizikai aktivitásra, a friss levegőn való időtöltésre, hogy közben valódi alternatívát nyújt a videójátékokkal és egyéb beltéri, üléshez kötött tevékenységekkel szemben"? fogalmazott a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

A Nagyjátszótéren gyerekbarát, integrált illemhelyeket is kialakítanak, és pelenkázásra, szoptatásra alkalmas részeket is elkülönítenek. A munkálatok során a parkrész zöldfelülete teljesen megújul, aljnövényzetét rehabilitálják, és új, ligethonos fákat is ültetnek.

A városligeti Nagyjátszótér látványtervei a https://youtu.be/mZKAqNaj8aQ linken elérhető videóban tekinthetők meg.
Forrás: MTI