Fekete Pétert, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális államtitkára a 7. Tv Aktuális című műsorában a gyerekek kulturális neveléséről beszélgetett Szabó Rita műsorvezetővel.


aktualis_fekete_peter_800x4451_600x333.png
Fotó: behir.hu
 
Az államtitkárság évek óta meghirdeti a Kincses kultúróvoda pályázatot. Mi a célja a kiírásnak?

Nem úgy születünk, hogy tudunk olvasni. Nem úgy születünk, hogy ismerjük a hangjegyeket. Nem úgy születünk, hogy fel tudjuk dolgozni a meséket vagy a színházi előadást. Erre meg kell tanítani a gyermekeket. A kultúrának, a művészetnek a befogadására egészen kicsi kortól rá kell nevelni a gyermekeinket. Taktaharkánytól Terézvárosig vannak Magyarországon olyan csuda óvodák, kincses óvodák, ahol a nevelőtestület és az óvodavezető felmérte, belátta, hogy mennyi tennivaló van ezzel kapcsolatban. Ezért hirdettük meg a Kincses kultúróvoda pályázatot, hogy találjunk olyan óvodákat, amelyek példát mutatnak a többieknek. Megmutatják, hogyan lehet a napi foglalkozásokon túl rendszeresen eljárni az óvodából bábszínházba, színházba, múzeumba vagy hangversenyekre. Ehhez a kulturális államtitkárság forrást is biztosít, hiszen 1,3 millió forintot nyerhet el az az óvoda, amely vállalja, hogy a kulturális és művészeti intézményhálózatunk munkáját erősebben bekapcsolja az adott óvoda munkásságába.

Ezek szerint több előnye is van a cím elnyerésének.

Igen. Egyrészt kiteheti a Kincses kultúróvoda táblát. Másrészt forrást kap arra, hogy a költségeket tudja fedezni. Békéscsabán mutattuk be ezt a programot, a Lencsésin lévő Napsugár ovit, hiszen 2015-ben ők az elsők között voltak, akik elnyerték ezt a rangot. Folyamatosan követem az Erdeiné Gergely Emőke igazgatása alatt működő intézmény munkáját, és látom, hogy jól sáfárkodtak avval a 3 évvel ezelőtt elnyert forrással.

Melyek azok a kincsek, alapértékek, amelyekkel egy óvodának rendelkeznie kell ahhoz, hogy a kiírásnak megfeleljen?

Valamennyi magyarországi óvoda pályázhat erre a címre. Akarat kell hozzá, meg annak a tudata, annak az átérzése, hogy a kulturális intézményeink segítik a pedagógusok oktató-nevelő munkáját. Ha a pedagógus jól készíti fel a gyereket, ha jó időben, a korosztályának megfelelő produkcióra viszi el, annak a feldolgozásával hozzásegíti egy-egy oktatási-nevelési téma körbejárásához. Ez pluszmunkával jár. Tehát az óvópedagógusnak erre jó előre fel kell készülnie. Nem elég csak elmenni és megnézni egy előadást, hanem fel is kell dolgozni a gyerekekkel. Egy újfajta gondolkodásmódot, nyelvezetet, egy új világot ismertetünk meg a gyerekkel, hogy később önállóan tudja használni ezeket a művészeti intézmények által nyújtotta szolgáltatásokat.


kincses_kulturovi_600x451.png
2017-ben nyertes Kincses kultúróvoda

 

Ahogy említette, ez az intézmény, illetve a pedagógusok részéről is pluszmunkával jár. Mennyire vállalják ezt az intézmények?

Szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen a pedagógusok kultúrafogyasztók, szívesen járnak koncertekre, színházba. Hivatástudatuknál fogva belátják, érzik: a művészeti intézmények által nyújtott szolgáltatások segítik az ő munkájukat. Tehát összeér ez a két dolog: szívesen járnak színházba, és szívesen tanítják meg ezt a gyerekeknek.

A pályázat lehetőséget ad arra, hogy az óvodák kihasználják akár a földrajzi, akár a kulturális helyi értékeiket is, és beépítsék azt a nevelési programjukba.

Egy jó pedagógus szinte valamennyi produkcióból ki tudja emelni azt az esszenciát, ami az ő éppen szükséges oktatási céljainak, nevelési céljainak megfelel. Szinte minden művészeti produkcióban vannak konfliktusok, viszonyok, amelyek jól elemezhetőek szinte minden korosztály számára. Arra kérjük a pedagógusokat, hogy korspecifikusan válogassanak, az adott korosztálynak, és gondolkodásmódjának megfelelő produkcióra vigyék el a gyereket. Jól állunk, hiszen jelentős bábszínházi hálózata van Magyarországnak, szimfonikus zenekaraink tucatszám kínálják a kakaókoncerteket és minden megyeszékhelyen van önálló társulattal rendelkező kőszínházunk.

Melyek azok a kincsek, amelyeket leginkább tovább szeretnének adni a gyerekeknek a pályázat keretében is?

Ezeknek a kincseknek a megtalálásában az óvónők segítségére várunk. Mi működtetünk egy intézményhálózatot, már említettem, a komolyzene, a zene, a múzeumok, a képzőművészet, a képtárak, a bábszínházak és a színházak hálózatán keresztül. De hogy egy-egy produkcióban hol van a kincs, és hogy azt a kincset hogyan találják meg a gyerekek, az az óvónő feladata. Éppen ezért írunk ki pályázatot, hiszen egy jó óvónő megtalálja ezeket a kincseket, hazahozza, és a gyerekek szívébe, fejébe teszi azt.

Ön a békéscsabai színház színházigazgatójaként is fontosnak tartotta az ifjúság becsalogatását a színházba. Mint államtitkár, mit tud tenni ennek érdekében?

Sokkal többről van szó, mint becsalogatásról. Van egy társadalmi réteg, amely rendszeresen jár például színházba, de van egy nagyon széles társadalmi réteg, amely egyáltalán nem jut el. A mi feladatunk, hogy Magyarország valamennyi gyerekét, valamennyi általános iskoláskorú gyerekét elvigyük a művészeti intézményeinkbe, ezért elindítjuk a Minden gyerek jusson el színházba projektet. Ahol a 8 év oktatás során- elsőtől nyolcadikig beszélünk - mindenkinek legalább évente egyszer el kell jutnia bábszínházba, színházba, kell fogadnia egy utazószínházi produkciót, el kell jutnia a Nemzeti Színházba fővárosba, és minél többször látnia kell a környezetében lévő megyei színháznak a produkcióit. Ez egy gyerek esetében nyolc előadást jelent. Ezt szeretnénk kiszélesíteni aztán majd a komolyzenével.

Ön hogy látja, a gyerekek szeretnek színházba járni? Fogékonyak a kultúra iránt?

Meg kell őket tanítani rá. Az első élmény nagyon fontos, arra fel kell készíteni a gyermeket. Ez egy folyamat. Ugyanolyan, mint az írás megtanulására

A teljes interjú itt olvasható.

Forrás: behir.hu