bordas_istvanR
Bordás István

A vándorgyűlés központi témája a fiatalokkal kapcsolatos tevékenységek módszertana ? mondta el az MTI-nek Bordás István, a Magyar Népművelők Egyesületének elnöke.

Az egyesület elnöke szerint a legnagyobb problémát a kommunikáció jelenti: az új generáció tagjai más szavakat használnak, másképp fogalmaznak, mint az előző nemzedék. A közművelődés legnagyobb kihívása az, hogy ?megtanulja az új nyelvet, és új módon tudja közvetíteni a gondolatokat”.

 

Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere köszöntőjében beszámolt a városi közművelődési intézményeket érintő fejlesztésekről. A Keresztury művelődési központ előtti tér több mint 300 millió forint ráfordítással újul meg, az Art moziban csaknem 140 millió forint értékű fejlesztés kezdődik el, további 134 millió forintot pedig a Kézművesek házának bővítésére fordítanak ? sorolta a városvezető. A zalai megyeszékhely a 21. századi kihívásoknak megfelelő körülményeket tud biztosítani mind a látogatók, mind a közművelődésben dolgozók számára, akik példaértékű munkát végeznek ? fűzte hozzá.