Bebes István, Körmend polgármestere elmondta, hogy a vadászlak felújításának teljes költsége 155,3 millió forint. Ebből 147,5 millió forintot biztosított az EGT Finanszírozási Alap (Norvég Alap), 7,7 millió forintot pedig az önkormányzat. Hozzáfűzte, hogy a vadászlak felújítása során 350 négyzetméteren kezdődött meg a munka, helyreállítják a műemléképület külső homlokzatát, kicserélik a tetőt, a nyílászárókat, teljesen új gépészet kerül az épületbe, és elvégzik az akadálymentesítést is. A felújítást követően ? amely a tervek szerint 2017 tavaszára fejeződik be ? az egykori vadászlak és az azt körülvevő ökológiailag is helyreállított kert természettudományi ismereteket is közvetítő kiállítások helyszínéül szolgál majd.

 

Dr. Virág Zsolt elmondta, hogy a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) pályázati forrásainak köszönhetően hamarosan megkezdődhet a körmendi kastélyegyüttes felújításának 1,5 milliárd forintba kerülő harmadik üteme is, amely a jelenleg múzeumi célokat szolgáló főépület földszintjét és első emeleti részeit érinti. A főépület rekonstrukciója során felújítják a tetőszerkezetet, elvégzik az épület szigetelését és korszerűsítik a fűtést, kicserélik a nyílászárókat, de jut pénz belső felújításra és turisztikai attrakció fejlesztésre is ? mutatott rá a miniszteri biztos. Mint hozzátette: könnyen lehet, hogy lesz egy negyedik ütem is. Elkészítettek egy javaslatot, amely egymilliárd 350 millió forintot irányoz elő a rekonstrukció befejezésére. Ha a kormány támogatja, akkor ebből a pénzből megújulhatna a kastély külső homlokzata, felújítanák a keleti tiszti lakot és a díszudvart is.

 

Hangsúlyozta, hogy a felújítások után a körmendi Batthyány-kastély Magyarország egyik legszebb és turisztikai szempontból is vonzó kastélyegyüttesévé válhat, amely évente akár több mint százezer látogatót is fogadhat. Virág Zsolt hangsúlyozta, hogy a Nemzeti Kastélyprogram keretében tizenkilenc kastély újulhat meg a következő években országszerte, szolgálva épített kulturális örökségünk megóvását és az érintett régiók turisztikai vonzerejének növelését.

 

Forrás: MTI

Fotó: bok.kormend.hu