Hogyan újul meg a budai Vár?

Kultpol

Az államtitkár előadásában bemutatta a Budavári Palota II. világháború előtti állapotát, kiemelve a látványos ellentétet a háborút követő helyreállítások eredményével. L. Simon László elmondta, hogy a Budavári Palota jelentős része az eredeti állapotoknak megfelelően helyreállítható lett volna, azonban a kor tudatos pusztításának áldozatává vált.

 

04_28-_018

Hangsúlyozta, hogy Európában számos hasonló rekonstrukciós kezdeményezés valósult meg, például: a müncheni Residenz, a Berliner Stadtschloss, a vilniusi Nagyhercegi kastély, a moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyház. Az államtitkár azt is kiemelte, hogy a Várba látogató turistáknak mindösszesen 10 százaléka tekinti meg a Budavári Palotában található Magyar Nemzeti Galériát, Budapesti Történeti Múzeumot és az Országos Széchenyi Galériát.

 

A résztvevők a prezentáció során megtekinthették a lovarda, a Stöckl-lépcső és a Főőrségi épület látványterveit is, valamint betekintést nyerhettek a Szent István-teremben zajló rekonstrukciós munkák hátterébe is.