IMG_5929-KELEMEN-3-Szoro
Kelemen Barnabás és Kokas Katalin

Ez a fesztivál nemcsak azért fontos, mert nyaranta színpadára állítja a világ legnagyobb muzsikus egyéniségeit a magyar fővárosban, hanem azért is, mert szerepet vállal a jövő zenészeinek kiválasztásában és pályaközelbe juttatásában ? mondta el Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára.

A Fesztivál Akadémia idén is három pillérre épül: a világ legjelentősebb művészei adnak kamarazenei hangversenyeket, amelyeknek műsora korokon és stílusokon ível át, nemzetközi professzorok tartanak mesterkurzusokat, emellett megrendezik a 19 év alattiaknak a III. Fehér Ilona Hegedűversenyt.

AND_MG_6838_p_1
III. Fehér Ilona Hegedűverseny

A fellépők között lesz Joshua Bell, Vilde Frang és Alina Ibragimova hegedűművész, Maxim Riszanov brácsaművész, valamint Dejan Lazic, Ránki Dezső és José Gallardo zongoraművész.

A hangversenyeken a zeneirodalom legismertebb művei, többek között Schubert Pisztrángötöse és Vivaldi A négy évszak című műve mellett valódi ritkaságok is megszólalnak, például Pierre Boulez Messagesquisse című hétcsellós darabja. Elhangzik Dvorák A-dúr vonóshatosa, Beethoven F-dúr “Tavaszi” szonátája és Mozart Esz-dúr zongoranégyese is. Az esti hangversenyek előtt Fazekas Gergely zenetörténész tart műismertető előadásokat.

Mesterkurzust tart mások mellett David Geringas litván csellista, Shlomo Mintz hegedűművész és Rinat Ibragimov nagybőgőművész. A fesztivál újdonsága, hogy idén magánórákra is jelentkezhetnek a növendékek.

A fesztiválon közreműködnek színművészek, lesz esti koncert a Széchenyi-fürdőben, zenés séta könyvtárakban, kerekasztal-beszélgetések, valamint privát koncertek a Hubay-szalonban.