Az Árpád-ház Program keretében létrejövő kiállítás szakmai megvalósítása a Magyar Nemzeti Múzeum feladata, ehhez a kormány 567,6 millió forint támogatást nyújt. A tárlatot befogadó épületet az önkormányzat biztosítja, az ingatlan méltó színvonalú, a szükséges nemzetközi múzeumi követelményeket is teljesítő rekonstrukcióját 2020 januárjáig kell elvégezni. A felújítás előkészítéséhez a kormány 2017-ben 31,7 millió forint támogatást nyújt, a teljes rekonstrukció finanszírozásáról az előkészítés eredményeinek ismeretében hoznak majd döntést.

Saint_Stephen_on_his_throne
István király a trónon a koronázási jelvényekkel
Fotó: wikipedia.hu

A program célja: az Árpádok öröksége méltó helyére kerüljön a magyar és az európai közemlékezetben. A kiállítás, amelyet most készítenek elő, a tervek szerint megalapozza majd az ünnepi felkészülést, hogy hazánk méltó módon ünnepelhesse meg az Aranybulla kiadásának 800. (2022), valamint államalapító királyunk, Szent István halálának 1000. évfordulóját.

Az Árpád-ház Program a későbbiekben lehetőséget teremt majd arra is, hogy a királyi dinasztia kulturális örökségével kapcsolatos tudományos kutatások új lendületet kaphassanak, és eredményeik integrálhatóvá váljanak a nemzeti köznevelési rendszerbe, továbbá több emblematikus Árpád-kori örökségi helyszín is megújulhasson a Kárpát-medencében.