Kiemelkedő évet zárt a Müpa, idén is különleges műsorokkal készül

Kultpol


kael_csaba_600x360.png
Káel CsabaFotó: szinhaz.org
?Az elmúlt év több szempontból is kiemelkedő volt a Müpa életében: nem csupán a nézőszámban, a hűségprogramunkhoz csatlakozók és az eladott bérleteink számában mutatkozó, a várakozásokat is felülmúló növekedés okán, de azért is, mert a Müpa falain innen és túl is nagy eredményekre, meghatározó pillanatokra lehetünk büszkék" ? nyilatkoztay Káel Csaba vezérigazgató.

 

2018-ban Bernstein születésének 100. évfordulóját nagy sikerű maratonnal és számos kapcsolódó programmal ünnepelte az intézmény, az Európai Hidak programsorozatban a balti államok és Lengyelország művészete állt fókuszban, de Magyarország V4 elnökségének évében komoly figyelmet szenteltek a visegrádi országok kulturális sokszínűségének is. Több koncerten, kiállításon és különleges előadáson vehetett részt a Müpa közönsége, valamint az országhatáron kívül szervezett programoknak köszönhetően a cseh, lengyel, szlovák nézők is.

 

A Müpa 2018-ban több olyan produkció megvalósításában vállalt részt, amely a magyar kultúra nemzetközi bemutatkozása szempontjából mérföldkőnek számított. A világhírű moszkvai Nagyszínház Kálmán Imre-operettesttel nyitotta meg szezonját, a Bolsoj színpadán magyar és orosz sztárelőadók léptek fel. Novemberben a Shanghai Opera House és a Müpa koprodukciójában először került színpadra Sanghajban Lehár Ferenc remekműve, A mosoly országa. A kínai bemutató kirobbanó sikerét követően a produkció február 1-jén és 2-án lesz látható majd a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.


lehar_a_mosoly_orszaga_600x262.png
Karine Babajanyan A mosoly országában lép felFotó: mupa.hu

 

A Müpa főszervezésében megvalósuló CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál és a 2019-ben április 5-én nyitó Budapesti Tavaszi Fesztivál gazdag programkínálatával évről évre egyre több külföldi látogatót vonz.

 

?A két nagy városfesztiválunk nemzetközi sikere mutatja, hogy a kultúra turisztikai jelentősége egyre nagyobb: érzékelhető, hogy az ide érkező külföldi látogatók számára a kulturális élmény és a városélmény ? Budapest építészeti szépsége, a fürdőkultúra, a páratlan magyar gasztronómia ? összekapcsolódik, és ez így, együtt egy olyan magával ragadó Magyarország-élménnyé válik, amelyet aztán újra és újra szeretnének átélni. Pontosan ezért figyelünk arra a Budapesti Fesztivál és Turisztikai Központtal együttműködésben, hogy a fesztiválprogram részeként felejthetetlen élményekkel gazdagodjanak a nézők, és olyan egyedi produkciók szülessenek, amelyeket csak itt vagy elsőként itt láthat a magyar és a fesztiválok kedvéért hazánkba látogató közönség" ? fogalmazott Káel Csaba.

 

A legfrissebb fejlesztéseknek köszönhetően 2018-ban már VR ? a látogatókat virtuális valóság technológiával 360 fokban lenyűgöző ? házbemutató túrák is várták a Müpába érkezőket, ez az idén is így lesz majd.

 

A vezérigazgató az idei évről elmondta: több különlegességgel is készül az intézmény, minden műfajban világsztárok követik egymást az év első felében: jön többek között Sir Simon Rattle és a Londoni Szimfonikus Zenekar, kvartettjével érkezik Branford Marsalis, a Budapesti Wagner-napok keretében 2019-ben megújul a legendás Ring-tetralógia.


sir_simon_rattle_600x262.png
A Londoni Szimfonikus ZenekarFotó: mupa.hu

A Budapesti Fesztiválzenekarral közösen életre hívott zenei maraton idén Debussy és Ravel életművébe enged bepillantást, és már tizenkettedik alkalommal jelentkezik. Szakmai nappal egészül ki Közép-Európa legjelentősebb, dzsessztehetségeket felvonultató tehetségbörzéje, a Jazz Showcase. A 2019/20-as évad első fellépőit, világsztárjait és kiemelt programjait 2019 tavaszán jelenti be az intézmény.

Forrás: MTI