A Honismereti Szövetség, a Vas Megyei Honismereti Egyesület szervezésében gyűlnek össze a Kárpát-medencéből az érdeklődő középiskolás diákok és tanáraik Kőszegen. A hatnapos rendezvényen előadások, korreferátumok, tanulmányutak révén ismerkedhetnek a magyar hősökkel az akadémia résztvevői. A rendezvény fővédnöke: Fekete Péter, Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért felelős államtitkára.

Az első napon, a Jurisich-várban Zsámboki Árpád, a Baranya Megyei Honismereti Egyesület elnöke, Fekete Péter, az EMMI kulturális államtitkára, Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke, Huber László, Kőszeg polgármestere köszönti a hallgatóságot, majd Debreczeni-Droppán Béla, a Honismereti Szövetség elnöke nyitja meg az eseményt.

A következő napokban Töll László: Végvári kapitányok, nemzeti hősök, Mészáros Kálmán: A kuruc kor hősei, Bariska István: Két tengermelléki katona-diplomata találkozása (Ibrahim és Jurisisch) Kőszeg ostroma, 1532, Keszei Balázs igazgató: A 342 éves Kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium bemutatása, Katona Attila: Az 1848-49-es szabadságharc vértanúi témákban lesznek előadások. A diákok is érdekes korreferátumokat tartanak, többek között magyar hősökről, hadvezérekről, papokról, katonákról. Tanulmányutak is indulnak a ?Hűségfalvakba?, Lékára a lovagvárba, illetve a Vasfüggöny emlékmúzeumba. Az akadémia idején a résztvevők megtekintik majd a kőszegi ostromnapokat is.