Holopné Schramek Kornélia, a tizenharmadik kerület alpolgármestere elmondta, a kerület vezetése sokat tesz az épített, a természeti és a humán környezet fejlesztéséért. A humán területet említve hangsúlyozta, fontos, hogy megfelelő szolgáltatást biztosítsanak a gyerekes családok részére.

Erdélyi Nóra, az Egyesített Óvoda vezetője kiemelte, hisznek abban, hogy a művészettel is tenniük kell a gyerekekért.

Fekete Péter kulturáért felelős államtitkár szerint az óvoda az első csodák és a világra való rácsodálkozás helyszíne. ?A tudatos szülők tudják, hogy a gyerek fejlődéséhez nagyban hozzájárul az óvoda? ? jelentette ki. ?Fontos feladat, hogy a művészetet bevigyük az óvodába, a gyermek lásson bábszínházat, zenei előadást, irodalmi műsort, kapjon kulturális kincseket, hogy felnőttként tudatos kultúrafogyasztóvá váljon? ? emelte ki. Elmondta, hogy hamarosan elindul a Lázár Ervin Program, amely azt célozta meg, hogy minden gyerek számára megkönnyítse a színházba járást.

A Kultúra.hu kérdésére, hogyan tudják az óvodák hatékonyan felhasználni a támogatást, Fekete Péter elmondta, hogy a pénz csak eszköz, szót kell ejtenünk a háttérben zajló szakmai munkáról és a pedagógusok áldozatkészségéről, ami nélkül az egész program nem működhetne. ?A program segítségével a legkisebbek megkapják az első kapaszkodókat a művészetek megismeréséhez, könnyebben megy majd nekik általános iskolás korban a művészi produktumok befogadása, sőt még a szülőkre is pozitív hatással lehet, kimozdítja őket a hétköznapokból, ha a gyerekkel közösen mindenfajta kulturális programon vesznek részt.

?Alaposan összeállított programok nyertek a pályázaton. A bírálóbizottság igyekezett kiemelni azokat az óvodákat, amelyek a legjobban fel tudták mérni a helyi sajátosságokat, valamint a legalaposabban kielemezték, milyen műsorokra érdemes elvinni a gyerekeket, és szakmai programot készítettek arra vonatkozólag, hogy egy-egy esemény feldolgozása, befogadása szintén megtörténjen? ? válaszolta arra a kérdésre, milyen sajátosságok jellemezték a nyertes pályázatokat. ?Feltett szándékunk, hogy itthon minden első osztálytól nyolcadik osztályig járó gyerek évente legalább egyszer eljusson színházba. Azon is dolgozunk, hogy egyéb kulturális intézményeket is megismerhessenek a gyerekek? ? tudtuk meg a Lázár Ervin Program kapcsán.

A több mint száz pályázóból kiválasztott harminc nyertes pályázó ?Kincses Kultúróvoda 2019? címet feltüntető dísztáblát vehetett át, és 1,3 millió forint pénzügyi támogatásban részesült.

 

Ayhan Gökhan