A kezdeményezzés elsődleges célja a közösség- és hagyományteremtés, valamint a Komatál Programban résztvevő népi kézművesek felkarolása, alkotásaik népszerűsítése. Emellett közösségépítő folyamatot kívánnak elindítani a településeken azzal a szándékkal, hogy a helyben élők tudatosan készüljenek az újszülöttek érkezésére, közösen tervezzék meg a gyermekágyas édesanyáról és családjáról való gondoskodás folyamatát.

A program legfiatalabb érintettjei még csak pár naposak lesznek, sőt lehet, hogy csak ?pár órásak?, azonban máris elmondhatják magukról, hogy különleges képességgel rendelkeznek: a közösségépítés erejével.

A Nemzeti Művelődési Intézet és partnerei által korábban meghirdetett alkotói pályázatra 281 alkotó és alkotói közösség jelentkezett a Kárpát-medencéből. A zsűrizett pályaművekből 628 alkotás volt megtekinthető a Lakitelek Népfőiskolán megrendezett Komatál Konferencián és Kiállításon 2019 áprilisában, ahol a komatálon kívül az étel vagy kenyér letakarására szolgáló komakendővel és a hagyományhoz köthető ajándéktárgyakkal (játék, ruha, kosár) készültek a Kárpát-medencei népi kézművesek.

A komatál közösségek a programban való részvételkor a fent felsorolt három kategóriából igényelhetnek majd egy-egy portékát. A komakellékek igénylésének feltétele, hogy a közösség vállalja 12 napig a kiválasztott családról való gondoskodást, valamint, hogy az étel átadását szöveggel és képekkel is dokumentálja, továbbá, hogy a recepteket a program honlapján megosztja ? ötleteket adva a további résztvevőknek, érdeklődőknek.

A térítésmentes komatálak és komakellékek igénylése a www.komatalprogram.hu oldalon keresztül történik. A felületen a rokoni, baráti, szomszédsági közösségeknek nyújtott, jelen felhívás útján elnyerhető termékeken kívül hamarosan megvásárolható termékek is elérhetővé válnak.

A Nemzeti Művelődési Intézet programja az elmúlt év végén indult az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával, együttműködve a Népművészeti Egyesületek Szövetségével, a Népfőiskola Alapítvánnyal és a Nagycsaládosok Országos Egyesületével.