latorcai_csaba.jpg
Latorcai Csaba

 

Az államtitkár beszédében kiemelte: szimbolikus, hogy Magyarország kormánya éppen a mai nappal indítja el a ?30 Éve Szabadon? elnevezésű emlékévet, amely rá kívánja irányítani a magyar emberek és a közép-európai nemzetek figyelmét a harminc esztendővel ezelőtt történt események világpolitikai súlyára, valamint arra, hogy a közép-európai nemzeti közösségek ? élve a történelmi lehetőséggel ? 1989-ben maguk vívták ki szabadságukat és függetlenségüket.

Forradalmaink és azok hősei, valamint 1989 eseményei arra figyelmeztetnek bennünket, hogy szabadságunk és függetlenségünk olyan kincs, amely nehezen megszerezhető és könnyen elveszíthető. Mi magyarok minden másnál fontosabbnak tartjuk nehezen visszaszerzett nemzeti függetlenségünket és szabadságunkat, amelyből nem engedünk semmilyen zsarolásnak. Jöjjön az brüsszeli bürokraták, vagy a világot a nyitott társadalom internacionalizmusának téveszméjével fertőző dollármilliárdos irányából ? hívta fel a figyelmet Dr. Latorcai Csaba.

Az államtitkár ünnepi beszédében hozzátette: a saját sorsunk a saját kezünkben van. Ha kitartunk, továbbra is mi szabhatunk irányt jövőnknek. Ezért sem közömbös Magyarország jövője szempontjából, hogy milyen eredménnyel zárulnak az idei Európai Parlamenti választások.

A választások tétje az, hogy Európa az európaiaké, Magyarország a magyaroké maradjon. Számunkra erőt ad ebben a küzdelemben az 1848-as forradalmat diadalra vivő és a szabadságharcot hősies helytállással és áldozatvállalással megvívó honfitársaink megalkuvást nem ismerő hazaszeretete? zárta beszédét az Emberi Erőforrások Minisztériuma közigazgatási államtitkára.