A megújult műemléket dr. Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkára adja át 2018. március 4-én. A Kolozs megyei, Bánffyhunyadtól északra fekvő település temploma a 15. század közepén emelt téglalap alaprajzú, kisméretű hajóból, az ehhez kapcsolódó poligonális záródású szentélyből, valamint a 18. században hozzáépített déli portikusz hármas egységéből áll. A kuruc háborúk idején a templomot feldúlták, újjáépítését csak 1750-ben fejezték be. Ugyanekkor készült a templom jelenleg is jó állapotban lévő festett faberendezése is. A szentély boltozata a 18. század elején omolhatott be, melyet kazettás mennyezetre cseréltek, 1748-ban pedig a templom körüli cinterem szétrombolt kőfala helyett fakerítést készítettek.

 

Az épülettől délnyugatra magas kőalapra helyezett, zsindellyel fedett, szintén 18. századi szoknyás, fából készült harangláb áll. A Szentléleknek szentelt harangját 1475-ben öntötték. A külhoni magyar műemlékek felújítását segítő Rómer Flóris Terv támogatásával, a Teleki László Alapítvány lebonyolításában 2016?2017-ben megerősítették a harangtorony szerkezetét, kicserélték a zsindelyfedést, helyreállították a haranglábhoz csatlakozó kerítést, valamint befejezték a harangláb villámhárítójának tervezési és kivitelezési munkáit is.

 

A farnasi református haranglábának ünnepélyes átadása 2018. március 4-én, 13:00 órakor lesz.

Fotó: romerterv.hu