novak_peter_khen1_600x400.png
Novák Péter
A február 7-i sajtótájékoztatón Krucsainé Herter Anikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális ügyekért felelős helyettes államtitkára köszöntőjében kitért rá, hogy az esemény fő feladata egybeesik a kormányzat azon szándékaival, hogy a helyi közösségi élet fejlesztését és a helyi közösségi értékeket támogassák. ?Ennek legmegfelelőbb helyszínei a művelődési házak? ? hangsúlyozta. ?Míg a tavaly a cél mindenekelőtt az volt, hogy a helyben megújult kulturális értékekre milyen újszerű kulturális események épülhetnek, addig 2019-ben a Mindennap értéket adunk jelmondat egyértelmű üzenetet hordoz: arra az újszerű és értékteremtő munkára kívánjuk felhívni a figyelmet, amely az ország sok-sok művelődési házában zajlik? ? mondta.

Bordás István, a Magyar Népművelők Egyesületének elnöke, a sorozat főszervezője méltatta a közművelődésben dolgozó szakemberek munkáját, majd a programokról szólva elmondta, hogy a hagyományosnak mondható táncházak, népzenei és néptánctalálkozók, farsangi programok mellett minden évben különleges programokkal is készülnek a kétnapos rendezvényre a kultúrházak.

Az idei esemény védnöke, Novák Péter dalszerző, énekes, színművész megfogalmazása szerint, ha valahol mindennap értékeket adnak, ott hétköznapi hősöknek kell lennie. ?Azokat kell megszólítani, akik pontosan értik a lehetőséggel járó felelősséget, mert itt és most a nemzet intelligenciájának kérdéséről van szó, arról a kívánalomról, hogy mindenhol kiművelt főket kívánunk látni? ? állapította meg.


pal_feri_600x401.png
Pál Ferenc atya, mentálhigiénés szakember az élet szeretetéről mesélaz Angyalföldi Művelődési Házban

 

Karsay Ferenc, Budafok-Tétény polgármestere rövid köszöntőjében a kisvárosi hagyományok jelentőségét hangsúlyozta, külön kitért rá, hogy a kerület nagyon is becsben tartja az ott élő művészeket. Kiderült, többek között Jandó Jenő és Hegedűs Endre Kossuth-díjas zongoraművészek, valamint Eperjes Károly színművész munkássága szintén színesíti a kerület kulturális életét. A nagy múltra visszatekintő Nagytétényi Szüreti Mulatság, a Tavaszi Művészeti Fesztivál, a Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál kapcsán elmondta, hogy ezek az események mind-mind olyan hagyományok, amelyek közösséget építenek. ?Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn? ? hangzott el Széchenyi István gondolata, amely a kerület jelmondataként fogható fel.

Gazdik István, a Klauzál Gábor Budafok?Tétényi Művelődési Központ igazgatója az intézményre vonatkozóan az ott dolgozók értékteremtő szemléletét emelte ki. ?Házunk szlogenjében úgy fogalmaztuk meg, hogy érték és élmény egyenlő Klauzál Ház? ? foglalta össze.

 

 

A Kultúra.hu kérdésére Krucsainé Herter Anikó elmondta, hogy a minisztérium nyújtotta támogatás lehetővé teszi, hogy minél szélesebb körben jusson el a kultúra gyerekekhez és felnőttekhez. ?Mindenkit meg kell szólítani, és felhívni a figyelmét a programokban rejlő értékekre? ? hangsúlyozta. A helyettes államtitkár asszony személy szerint azokat a programokat ajánlja, ahol egy-egy tehetség megmutatkozhat a nagyközönség számára.

 

Novák Péter szerint a kultúrházak fennmaradása fontos ügy, nem szabad megfeledkezni a hagyományokról, azon túl, hogy a korszerűség is fontos. Úgy véli, a kultúrház képes átláthatóvá tenni egy közösséget. ?A szocializációnkhoz a szívünkön keresztül vezet az út, és a szívünket a kulturális tartalom nyitja meg? ? nyilatkozta. ?Minden évben újdonságok sokaságával lepjük meg az érdeklődőket, ugyanakkor észrevehetjük, hogy a közönség az állandóságot is értékeli, örömmel veszi, hogy ebben a formában, szervezett módon találkozhat kulturális értékekkel? ? mondta, majd hozzátette, hogy a hagyomány a szemünk előtt jön létre, a jelen teremti majd meg a nosztalgiánkat, a múltunkat, és mindig jó és örvendetes dolog benne lenni a történelem sodrásában.

Idén több szakmai és civil pályázatot is hirdettek. A #mindentegylapra! közművelődési plakátpályázatra a szervezetek programjait, munkáját népszerűsítő plakátokat várnak, a #vanképedhozzánk? fotópályázatra pedig a közművelődési intézmények rendezvényein készült fotókkal nevezhet az intézmények mellett a civil közönség is. A reklámspot pályázatra az idei év szlogenjéhez szorosan kapcsolódó, maximum egyperces, a rendezvényt népszerűsítő kisfilmeket várnak. Mindezeken túl a programsorozat Facebook-oldalán lesz egy szelfiverseny is, ide a látogatók, kedvenc művelődési házuk előtt készült önarcképeikkel nevezhetnek. A legtöbb szavazatot begyűjtő egyéni pályázó 30 ezer forintos értékű kulturális utalványt nyer. A részletes pályázati kiírások a www.kulturhazak.hu oldalon olvashatók.

 

Idén a Nemzeti Kulturális Alap és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott esemény fővédnöke Prof. Dr. Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások minisztere.

Ayhan Gökhan

Fotók forrása: a Kultúrházak éjjel-nappal Facebook oldala