Novák Emil: húzóágazattá vált a filmipar Magyarországon

Kultpol


novak_emil_990x556_600x336.png
Novák EmilFotó forrása: filmtekercs.hu

 

Minőség jellemzi a 2018-as magyar filmtermést is, a filmhéten versenyző nagyjátékfilmek között legalább öt olyan alkotás van, amely megérdemelné a Magyar Filmdíjat ? hangsúlyozta Novák Emil. Hozzátette: nagyon sok a fiatal, erős szerzői hanggal jelentkező alkotó; a nagy nevek között pedig olyan rendezők szerepelnek új filmjeikkel, mint az Oscar-díjas Nemes Jeles László.

A Magyar Filmakadémia Egyesület az NMHH Médiatanácsa és a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával rendezi meg április 22. és 27. között az 5. Magyar Filmhetet a Corvin Moziban. A filmhéten hét kategóriában ? játékfilm, tévéfilm, kisjátékfilm, dokumentumfilm, ismeretterjesztő film, animációs film, televíziós sorozat ? több mint 200 film versenyez a Magyar Filmdíjakért.


deva_600x399.png
Jelenet Szőcs Petra Déva című filmjébőlFotó forrása: filmhet.hu

Idén rekordszámú jelentkezés érkezett a filmhétre, ez jelzi, mennyire fontos a szakmának a rendezvény, a találkozás a közönséggel ? mondta a filmakadémia elnöke.

A filmhét feladata, hogy láthatóvá tegye a magyar alkotásokat a közönség számára ? emelte ki Novák Emil, aki szerint a filmhét azért működik más koncepcióval, mint a korábbi filmszemle, mert teljesen megváltozott a promóciós és forgalmazási környezet. Ma minden producer és forgalmazó az interneten nevezi filmjeit a világ fesztiváljaira, sokkal könnyebben és gyorsabban jutnak el a magyar alkotások sokkal nagyobb közönséghez, mint korábban. Ezért már nincs szükség arra, hogy a Berlinale előtt a nagy nemzetközi fesztiválok képviselőit és a külföldi újságírókat Magyarországra hívják megnézni a friss magyar filmeket.

A filmhét részletes programja itt olvasható.

Forrás: MTI