Régészet: együtt, gyorsan, hatékonyan

Kultpol


regeszeti_feltaras_600x388.png
Fotó: Tóth Krisztián

2018-ban 13 hektáron, 16 helyszínen végzett feltárást a Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Örökségvédelmi Igazgatósága közülük több helyszínen a mai napig tartanak a feltárások.

A legjelentősebb a leendő Miskolc-Kassa autópálya nyomvonala, ahol nem csupán egy-egy lelőhely feltárása történt meg, hanem egy teljes mikrorégió, a Hernád-völgy kutatása. A számos helyszín közül talán leginkább egy bronzkori földvár emelkedik ki Méra Forrás-hegyen, illetve ugyanitt az első hitelesen feltárt honfoglaló temető a Hernád-völgyben.

Hasonlóan kiemelkedő jelentőségűek az korai földművesekre utaló nyomok a mai Garadnán. Ugyancsak Garadnán került elő egy germán, vandál település részlete, akik talán az elsők voltak a sok évszázadon áta környékre jellemző szénégetők közül.

A szintén épülő 76-os gyorsforgalmi út leendő területén egyetlen lelőhelyet tárt fel a Múzeum Balatonszentgyörgyön, az azonban szinte az összes régészeti és történeti korszakot felvonultatta. Ugyanott találtak ideális helyet maguknak elődeink a rézkor, a bronzkor és a népvándorlás-kor idején a Kr. e. 4. évezredtől a Kr.u. 11. századig, több ezer éven át újra s újra.


regeszet_600x604.png
Fotó: Bicskei József

Két kisebb feltárást végeztek az intézmény régészei Győrben, amelyek gyönyörű római kori tárgyakkal gazdagították a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum gyűjteményét és pontosították a győri várról szóló ismereteinket.

Végül az egyik legkiemelkedőbb feladatnak a Nyergesújfalun a Sánc-hegy és a lábánál elterülő római település kutatása bizonyult. A mintegy háromszáz éve ismert lelőhelyen első alkalommal nyílt lehetőség tervszerű kutatásra a római limes világörökségi nevezése kapcsán. Váratlanul több, kőalapozású római épület maradványai kerültek elő az erőd kiszolgáló településén, vicusában. Úgy tűnik, az egyik udvarán egy kis medence is állt egykoron.

A 2018-as év legszebb eredményeit mutatja be a Magyar Nemzeti Múzeum a nagyközönségnek posztereken, előadásokkal és kötetlen beszélgetéssel, amely során a látogatók közelről is megismerkedhetnek a most feltárt régészeti leletekkel.

Forrás és további információ itt.