kapolnasnyeki_halasz_kastely_1_600x399.png
A kápolnásnyéki Halász-kastély

 

Az államtitkár szimbolikusnak nevezte, hogy két, látszólag más természetű, ám a hagyomány szerint összekapcsolódó dolgot avatnak, hiszen Pogány Gábor Benő szobrászművész alkotása a volt istállóépületen kapott helyet, márpedig Sárkányölő Szent György napján elődeink a legkülönbözőbb módokon védték meg a házat és lakóit, de főként az istállót a rontástól.

 

Pogány Gábor Benő szobrászművésztől nem idegen a szentek ábrázolása, többször visszatérő téma életművében. 2001-ben avatták fel Bakonyszentkirály központi terén a Szent István Mária kegyeibe ajánlja az országot című bronzból és kőből készült szoborkompozícióját, Szolnokon 2008-ban leleplezték a Szent Ferenc prédikációja a madaraknak című tizenegy alakos szoborcsoportját.

 

Az 1962-ben született szobrászművész a Magyar Képzőművészeti Főiskola elvégzése mellett tanult többek között Svájcban, Romániában, Olaszországban és Franciaországban is. Több száz egyéni és csoportos kiállításon vett részt itthon és külföldön, emellett rendszeres résztvevője hazai és nemzetközi művésztelepeknek.

 

L. Simon László országgyűlési képviselő közölte: a Velencei-tavi Kistérségért Alapítvány két éve nyitotta meg a kastélyban a Halász Gedeon Kulturális Központot. Most a parkban álló egykori istállóépület újult meg, amelyben a kastélyt kiszolgáló egységeket, illetve műtárgyraktárat alakítottak ki. Az alapítvány mintegy tíz éve dolgozik a központ kialakításán, amelyre részben uniós forrásból, részben magánforrásokból eddig közel egymilliárd forintot költött - fűzte hozzá.

Az országgyűlési képviselő az MTI kérdésére elmondta, hogy az istállóépület műemléki felújítására uniós forrásból 144,9 millió forint kamatmentes hitelt adott a magyar állam, amit az alapítványnak teljes egészében vissza kell fizetni. A tízszázaléknyi önerőt az alapítvány biztosította a fejlesztéshez.

Forrás: MTI