Az Országgyűlés 2013 októberében döntött arról, hogy - a kultúráért felelős miniszter javaslatára - a Pesti Vigadó épülete 2014. március 1-jén a köztestület tulajdonába kerül.
Márciusban a hangversenyteremmel, a régi és új kiállítóterekkel együtt a teljes Vigadó megnyílhat a közönség előtt. Nem kizárt ugyanakkor, hogy lesznek olyan részek, mint például az étterem, amelyek funkcionálisan még nem fognak ekkor működni.

A teljesen új, 5-6. emeleti kiállítóterek egy Makovecz Imre-kiállításnak adnak otthont, a Vigadó Galériában pedig Schrammel Imre munkáiból rendeznek tárlatot, ezek a tervek szerint fél éven át lesznek látogathatók - árulta el a főtitkár, hozzátéve: tárgyalásokat folytatnak arról is, hogy a Vigadó bekerüljön a Budapesti Tavaszi Fesztivál helyszínei közé is.

Kucsera Tamás főtitkár beszámolója szerint a beruházásban az MMA társfinanszírozóként vesz részt: nem az épületen végzett felújításokhoz, hanem a Vigadó működtetéséhez, felszereléséhez rendeltek hozzá forrásokat. A köztestület által biztosított csaknem 400 millió forintból többek között fény- és hangtechnikai berendezéseket, bútorokat - például a

koncerttermek széksorait -, a könyvtár berendezését és a galériák installációit szerezték be.
 

A főtitkár az MTI kérdésére kitért a Műcsarnok átvételére is. Mint emlékeztetett, a Hősök terén található épület átvétele még zajlik, de a Műcsarnok Nonprofit Kft. úgynevezett megbízási szerződésen keresztüli tulajdonosi átadása még a héten megtörténik.

A működtetésről az MMA a napokban egyeztet Kovácsné Medgyes Piroskával, a kft. ügyvezető igazgatójával és az Emberi Erőforrások Minisztériumával, amelynél az intézmény finanszírozásához rendelt idei források vannak ? közölte

.
Kucsera Tamás elmondása szerint a kortárs kiállítóhely 2014-es programtervezetét részben annak tartalma, részben finanszírozhatósága tekintetében is áttekintik; a tervek szerint a Műcsarnokban valósulna meg például a 2014-es Ybl bicentenáriumi emlékévhez kapcsolódó építészeti nemzeti szalon.

Az új igazgató kinevezése a tavasz folyamán történhet meg, döntés egyelőre nem született, erre februárban kerülhet sor. Ez nem feltétlenül csak személyi, hanem szervezeti kérdés is, előbb arról kell határozni, mi a leghelyesebb vezetési modell - jegyezte meg a főtitkár.

MTI