meseuto_moricz_szinhaz
Meseautó

A tavalyi évhez képest több mint 500-zal emelkedett idén a nagyszínpadi és 116-tal a kamara bérlettulajdonosok száma. A Vidám bérletekből az első hetekben 264 már el is fogyott. A nagyszínpadi és kamara felnőtt bérletek közül 2017-hez képest 622-vel több talált gazdára. Az ifjúsági és a középiskolai bérletesek száma 27 illetve 15 százalékkal nőtt. Az előadásokra összesen közel 106 ezer néző váltott jegyet, 4 százalékkal több, mint tavaly.

?A nettó jegybevétel 2016-hoz képest közel 55 százalékkal emelkedett. Ez a nagy siker annak is köszönhető, hogy ismét az ország legjobb rendezőit szerződtettük: többek között Szikszai Rémuszt és Simon Kornélt, akik először rendeznek nálunk, és közel 30 év után tért vissza Zsótér Sándor Kossuth-díjas rendező? ? jelezte a színházvezető.

 

illatszertar_moricz_szinhaz
Illatszertár


Szakmailag is kiemelkedő év volt

 

?A nézők elégedettsége mellet idén sok szakmai elismerést és több meghívást is kaptunk, ami azt mutatja, hogy jól haladunk az elgondolt úton. A Sárkányölő Krisztián című előadást az ASSITEJ Fesztiválra hívták Kaposvárra. A grandiózus díszlettel színpadra állított komédia, az Illatszertár a POSZT-on a közönségzsűri különdíját nyerte el, a legjobb férfi alakításért járó színészzsűri különdíját pedig Horváth László Attila vehette át. A Mohácsi János rendező nevével fémjelzett ?békebeli? romantikus vígjáték a Városmajori Színházi Szemlén a legjobb előadás díját is megkapta. A Maszmók Afrikában az Ördögkatlan Fesztiválon, az Arany-Metszés a Kaleidoszkóp Versfesztiválon vendégszerepelt sikerrel, utóbbi különdíjban is részesült. A név: CARMEN a MOST Fesztiválra és a Vidéki Színházak Fesztiváljára is meghívást kapott, ahol a kiváló színházi műhelymunkáért járó díjat hozta el. A meghívások és díjak is azt mutatják, joggal lehetünk büszkék művészeinkre, akik kimagasló színvonalú színészi munkájukkal fűszerezik meg a nyíregyházi közönség estéit. Ezt jelzik az idén kapott egyéni elismerések is: Szabó Márta Jászai Mari-díjat, Gulácsi Tamás Nyíregyháza MJV Önkormányzatának Nívó díját, Rák Zoltán pedig a Magyar Művészeti Akadémia tagozati ösztöndíját nyerte el? ? mondta az ügyvezető.

moricz_szinhaz_balfacan
Balfácánt vacsorára!

Karácsonyi és újévi meglepetések

Nagyon népszerű idén is a Vidám bérlet, melybe ezúttal a Meseautó, a Balfácánt vacsorára!, az Oscar és a Bob herceg produkciókat válogatták össze. A két ünnep között idén nem vendégelőadásokat, hanem közkívánatra a saját előadásaikat játsszák, így a többszörös díjnyertes Illatszertárt, a Meseautót, a Balfácánt vacsorára! című produkciót és az Oscart.

macbeth_Moricz_szinhaz
Macbeth

Közönségsiker a Macbeth a Krúdy Kamarában, amelyet középiskolás és felnőtt bérleteseknek is játszanak. A Balfácánt vacsorára! és az Oscar is nagy sikert aratott: Horváth László Attilát és Puskás Tivadart jobbnál jobb vígjátékokban láthatja újra a közönség.

Januárban kezdik próbálni a Kalucsnit Szikszai Rémusz rendezésében a nagyszínpadon, a gyerekdarabok közül a Hamupipőkét és a Kék bolygót, februárban pedig újra indul a Táncfarsang programsorozat.

?A tavalyi évhez hasonlóan ebben az évben is igyekeztünk a beteg gyerekek gyógyulását a magunk módján, karácsonyi élménnyel és ajándékokkal segíteni, ezért idén ismét ellátogattak a teátrum művészei ünnepi produkciójukkal a Jósa András Oktatókórházba?? mondta el az ügyvezető.

VIDOR újdonságok, Bencs Villa programok

Közben szervezik a Rózsakert Szabadtéri Színpad programját és a VIDOR Fesztivált is. ?Nyilvánosságra hoztuk a versenyfelhívást a színházak között, már érkeznek is a jelölések. A fesztivál a következő évtől a nyári hónapokra is kiterjed majd. Eddig csak prózai vígjátékok szerepeltek a VIDOR versenyprogramjában, idén zenés vígjátékoknak is teret adunk a Rózsakert Szabadtéri Színpadon? ? árulta el Kirják Róbert.

 

A Bencs Villa régi fényében ragyog, ahol kávézót, kiállítóteret és rendezvényhelyszínt alakítottak ki benne. A villát a Móricz Zsigmond Színház üzemeltetheti, és minden héten irodalmi és zenés esteket, időszaki kiállításokat szerveznek.

Forrás: Móricz Zsigmond Színház