Konzervatívként volt európai, európaiként őszinte hazafi, modern humán polihisztor, manír nélküli puritán, igazi szabad szellemű tudós, felkészült professzor, magyar református keresztyén ? idézte fel a miniszter Tőkéczki László emlékét a Nemzeti Örökség Intézete által szervezett temetésen több száz gyászoló, köztük Orbán Viktor kormányfő és Kövér László házelnök előtt. Balog Zoltán elmondta: a tudós önmagát feláldozva és felejtve, az öngondoskodás teljes hiányával tette dolgát, tartott előadásokat mindenhol, ahová hívták, hiszen ?azt tartotta fontosnak, hogy a hagyományszakadással bajlódó magyar szellemi életet minél több szállal lehessen visszakötni saját múltjához; visszakötni, újragyökereztetni, erősítve ezzel a magyar embert, a közösséget?. A nemzetet közösséggé, a közösséget nemzetté formálni ? minden feladata, munkája, vállalása ezt szolgálta, hogy a lélek és a szellem szálai köttessenek össze. Mert vallotta, hogy a lélek és a szellem: ez a lényeg.

A hagyománytőke, a szellemi beruházás az igazi befektetés. Ennek hozama lesz a döntő, amikor felmérjük, meddig jutottunk ? fogalmazott. Tőkéczki László éppen ezért az oktatásra és az ismeretterjesztésre tette fel szakmai életét. Történelemtanítása nem csupán útmutató, de egyfajta gyógyír is lehetett, ?orvosság, amely a 21. század bomló társadalmaiban segítséget jelentett a történelmi és a lelki magánnyal szemben?, hiszen segített felfedezni, hogy részei vagyunk az életnek, a múltnak a jövőnek ? mondta a miniszter. Majd kiemelte: Tőkéczki László segített megadni a fiataloknak az egykor magától értetődő tudást ?a lét értelméről, az emberi mivolt szépségéről és terhéről?, mert ezt tekintette a történelem nevelő erejének, a tanítást megújulásnak, egyfajta szellemi felszabadításnak szánva. Balog Zoltán megjegyezte: a tudós publicistaként és történészként is vitázott, hiszen ?tudta, az írástudók kötelessége a méltányos, megalapozott és részrehajlás nélküli állásfoglalás?. Ugyanakkor nem húzódozott, nem gyakorolta az elit értelmiségiek ?finnyás kívülmaradását?, hiszen szellemi harcos volt, aki ?nemcsak állást foglalt, hanem hadállást is: ha kellett, támadott, ha kellett, megvédte a védtelent?.

EZEN A LINKEN Balog Zoltán miniszter teljes beszéde elolvasható.

Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház dunamelléki egyházkerületének püspöke ? megemlékezve arról is, hogy az elhunyt az egyházkerület főgondnoka volt ? kiemelte: amikor barátokat szerzünk, mindent a megbízhatóság, a hűség dönt el, Tőkéczki László pedig hűséges ember volt. A világ végére is elment azokhoz, akiket taníthatott, hiszen ?ez a hagyományaiból kiforgatott, értékeiben megcsúfolt, legjobbjaiban megalázott ország, ez volt a világ vége; mégis, Tőkéczki László tudta, ahol a hűségesek megnyitják a szívüket, ott a periféria lesz a centrum, ott a provincia lesz a fősodor, ott a mély lesz az első lépcső fölfelé? ? mondta.

Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke arról beszélt: Tőkéczki László ?sokat vállalt, nem maradt ideje, hogy saját magával is törődjön?. Hangsúlyozta: a történész halála egyszerre hatalmas veszteség a tudomány és az ismeretterjesztés számára, olyan ember volt, akit ?nem lehetett nem szeretni?. Felidézte: a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) alelnökeként Tőkéczki László igazi emberi értékrendet is megjelenített, igazi és megbízható társaként és szószólójaként az értékrendben gondolkodóknak, harcolva a történelemhamisítás ellen, és azért, hogy ?a történetírás a magyar múltat igazságos, eredeti forrásokra támaszkodva ítélje meg?. Ennek példájaként Tisza István egykori miniszterelnökről írott monográfiáját említette.

A Széchenyi-díjas történész életének 67. évében, január 8-án hunyt el.

 

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI