A közleményben hangsúlyozták, hogy a kormány jelentős lépéseket tett a magyar épített örökség megóvásáért, az eddiginél több forrást biztosít a műemlékvédelemre. Emlékeztettek arra, hogy 55 milliárd forintos kerettel elindult a nemzeti kastély- és várprogram, továbbá több mint 35 milliárd forint hazai költségvetési forrás bevonásával megkezdődtek a Modern Városok Program örökségvédelmi beruházásai is.

A Modern Városok Program egyik legjelentősebb beruházásának keretében megújul Sopron történelmi belvárosa, a középkori várnegyed és a Szent Mihály-templom, valamint megkezdődik a Sekrestyésház, a soproni várfal, a Fabricius-ház, a Tábornokház és a Storno-ház fejlesztése, illetve a múzeumnegyed kialakítása is. A soproni műemléki felújításokhoz a magyar kormány több mint kilencmilliárd forint támogatást biztosít ? ismertették.

Kitértek arra is, hogy még az idén elkezdődhet az egri vár és környezete fejlesztési programjának megvalósítása, ötmilliárdos költségvetési támogatásból folytatódhat a Diósgyőri vár komplex fejlesztési programja. Hasonló nagyságú támogatást adnak a szecessziós kecskeméti Városháza felújításához is. A Mindszenty József emlékét megörökítő komplex városfejlesztési program finanszírozására Zalaegerszegnek 5,7 milliárd forintot, Nagykanizsának a Kulturális, turisztikai és gasztronómiai látogatóközpont kialakítása az egykori ferences rendházban elnevezésű projekt támogatásához 4,1 milliárd forint támogatást nyújt a kormány ? írták.

Az egykori kaposvári levéltár rekonstrukciójához 400 millió forinttal járul hozzá a kormány, az épület a tervek szerint a Somogy Megyei Önkormányzatnak nyújtana otthont. A szombathelyi Szent Márton tér felújítása második ütemének megvalósításához pedig 500 millió forintot biztosítanak ? olvasható a közleményben.

Fotók: Kőmives András