Peller_Mariann

A Peller Mariann által útjára indított Virtuózok-mozgalmat a magyar kormány felkarolta, lehetővé tette a Virtuózok zenekar létrejöttét, támogatta és támogatni fogja a jövőben is ? hangsúlyozta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a Virtuózok klasszikus zenei tehetségkutató pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten.

A miniszter hozzátette: Plácido Domingo és társai a kezdeményezés mellé álltak, s olyan segítséget nyújtanak, mint amilyet a mozgalom megérdemel. A kormány és a társadalom feladata ezen fiatal művészeket támogatni. A sajtótájékoztatón a miniszter elismerésben részesítette Balázs-Piri Soma tavalyi kategóriagyőztest és Boros Misit, az első széria nyertesét.

Kasler_Domingo

A spanyol tenor a Virtuózok-mozgalom különlegességét, egyediségét és kivételességét emelte ki, hiszen ? mint mondta ? a klasszikus zenét képviselő tehetségkutató valódi presztízst vívott ki magának, és szerte a világban a kezdeményezés nyomába lépnek.

A minisztérium, a Virtuózok és Plácido Domingo együttműködésének jelképeként a 20 éves Devich Benedek a Plácido and Marta Domingo Foundation-től egy nagybőgőt vehetett át, amelyet Rácz Barnabás készített. Az eseményen további két Virtuózok-versenyzőnek Peller Mariann és Kásler Miklós egy-egy hangszert adott át.

domingo

Peller Mariann szerint a Virtuózok sikerének titka az, hogy magyarok vagyunk, a zenei képzés és oktatók fantasztikusak, az ország pedig zenei nagyhatalom.

Batta András, a Kis Virtuózok Alapítvány elnöke arról szólt, hogy a Virtuózok-mozgalom komplex dolog, nem csupán egy televízióműsor. Az oktatás, a tehetségek csiszolása az iskolákban történik, s ezt próbálja támogatni az alapítvány hangszerekkel, jó képzéssel, a karrierek elősegítésével.

Forrás: MTI