A gyanúba keveredett Picassótól az ókori férfiideálig
Kultúrsokk névre keresztelt cikksorozatunk annak a bizonyítéka, hogy az igazán nagy művészek jóval a haláluk után is képesek hatást kelteni, meglepetést okozni – éppúgy, ahogy a több tíz vagy akár több száz éves műalkotások. Az első „sokk" következik.
Johannes Vermeer Leány gyöngy fülbevalóval című festményének háttere eredetileg nem sötét: egy zöld függöny volt a nőalak mögött, ám a festék idővel besötétült.
A tudósok legalább 138 különböző növényfajt azonosítottak Sandro Botticelli Primavera, avagy A tavasz című festményén.
Salvador Dalí és Walt Disney jó barátok voltak, később pedig munkatársak is: 1945-46-ban kezdtek el dolgozni egy rövidfilmen a Disney Stúdióban John Hench-csel, ám a II. világháború és a stúdió abból fakadó anyagi nehézségei közbeszóltak. A Destino, azaz Végzet című film pincébe került, majd 2003-ban, 14 évvel Dalí és 37 évvel Walt Disney halála után jelent meg.
Az ókorban csigákból állították elő a lila színárnyalatok létrehozásához használt festéket, és mivel egyetlen uncia festék előállításához több ezer csiga szükségeltetett, kizárólag királyi családok és gazdag emberek engedhették meg maguknak – így lett „királyi szín” a lila.
Marcel Duchamp nem csupán a festészetben volt kimagasló, hanem sakkozásban is: 1932-ben elnyerte a nemzetközi mester címet, 1940-től 1967-ig pedig a Francia Sakkszövetség elnöke volt.
1911-ben ellopták a Louvre-ból a Mona Lisát, az első számú gyanúsított Pablo Picasso volt, ám végül egy Louvre-alkalmazottat ítéltek el a bűncselekményért.
Edgar Degas szoros barátságban volt Manet-val és feleségével – Manet és felesége többször is modellt ült neki.
Az amerikai Paul Jordan-Smith lelkészként, fordítóként, íróként, egyetemi oktatóként dolgozott – tehát semmi köze nem volt a képzőművészethez –, de miután festő felesége kiállítását lehúzták a kritikusok, felháborodásában kitalált magának egy orosz alteregót, meg egy új művészeti irányzatot, alkotott egy nagyjából gyerekrajzra hasoníltó képet, elküldte azt egy New York-i kiállításra, ahol felkeltette egy francia művészeti folyóirat figyelmét. És hopp, Amerikában és Európában egyaránt méltatott művésszé vált. Két évig így alkotott, majd ráunt a világhírre, leleplezte magát és jól kiosztotta a kritikusokat.
Az ősi görög márványszobrok nem mindig voltak olyan vakítóan fehérek, mint ahogy mi ismerjük őket – eredetileg színesre voltak festve.
A görög szobrokkal kapcsolatban további érdekesség: a rajtuk felbukkanó meglehetősen kicsi nemi szerv nem a véletlen műve. Az apró méretű, nem erektált pénisz által az akkori férfiideál legfontosabb tulajdonságait – például a higgadtságot, logikus gondolkodást és mértékletességet – jelenítették meg alkotásaikon a szobrászok.
