Kurátorok Odüsszeusz nyomában

Egyéb

 Vajdai Vilmos

- Az előadásotoknak is része lehet abban, hogy ezentúl Halász Péter-díjnak hívják a SZASZSZ fődíját. Többet jelent így az elismerés?

- Természetesnek tartom, hogy megemlékeznek róla, és nem csak nekünk, de a fesztiválnak is rangot ad az ő nevével fémjelzett fődíj. És egyben szép gesztus, hogy éppen itt, hiszen sokat járt Szegeden, ennek a fesztiválnak is fontos volt Halász Péter, úgy tudom. Amit ő tudott a színházról, az életről, a szabadságról, az mindannyiunk számára rendkívül lényeges.
- A Keresők című előadás egyik legmegrendítőbb pillanata, amikor a szalagfüggöny mögött, a villódzó fényben feltűnik Halász Péter "kísértete". Az előadásban más módon is közreműködik, hiszen a Szorongás Rt. ügynöke az ő hangján szólal meg.
- Az eredetileg nem színházba szánt, hangjátéknak készülő előadást 2005 őszén rögzítettük a Magyar Rádióban. Akkor még nem tudta, hogy beteg. Márciusra kellett elkészülni az anyaggal, de közbejött a betegsége, majd a Műcsarnokbeli "ravatal-performansz". A hangjáték összevágása hosszú és lassú munka volt. Az anyag aznap nyerte el végleges formáját, amikor a kisfiam megszületett, illetve Péter meghalt.
- Hogyan vett részt a munkában?
- A teljes, a mostaninál jóval hosszabb szöveget felvettük vele, visszafelé olvasva is. Rendkívüli türelemmel csinálta végig ezt az igazán szivatós feladatot, amit aztán a vágóasztalon visszafordítottam és így egy különös, furcsa beszédmód jött létre, de végül fontosabb lett számomra, hogy köztünk maradjon a tiszta beszéde, a szép hangja.
 

halaszvajdai.jpg
Halász Péter és Vajdai Vilmos a Műcsarnokban megrendezett ravatal-performanszon.MTI fotó

- Halász is megjelent volna az előadásban?

- Akkor még nem került szóba, hogy színházat csinálunk belőle
- Hogyan válogattál szereplőket a Keresők színházi változatához?
- A rádiós főszereplők közül azok jöttek újra, akiknek volt kedvük és idejük nagyon kevés pénzért megint együtt dolgozni. A szegedi előadásban két beugró is volt, akik a nehéz feladat ellenére nagyon jól szerepeltek: Viczei Zsolt és Tamási Zoltán. Az egész munka egyik alapja a precíz szövegtanulás, hiszen ezután lehetett csak elkezdeni, sokszor a fölvett szöveg ellenére megcsinálni egy-egy jelenetet.
- A következő évadban az Odüsszeia című rap-operával folytatjátok. Ennek előzménye a Kamrában korábban játszott Odüsszeusz IX.ének című előadás?
- Van köze hozzá, bár az egy korai előadás, volt benne egy rövid rész, amiben hexameterre rappeltek a szereplők. Rájöttünk, hogy jól működik így ez a versforma. Megint egy fontos alapmű, amit a mai kor nyelvén tudunk megszólaltatni, hogy például fölkeltse a kötelező olvasmányokat nem olvasó fiatalok figyelmét is! A darabnak még csak az alapformája létezik. Akkor mutatjuk majd be újra a végleges formájában - merthogy már tartottunk belőle több próbabemutatót is - ha teljesen elkészültünk vele.
-Akkor titeket nem köt a bemutatókényszer?
- Tizenöt éve létezünk, szakmai elismeréseink száma nő, a kritika is sokat foglalkozik velünk, masszív alaptársulatunk is van. Nem lehet sokáig pénz nélkül ennyit jó minőségben dolgozni, pl. hetente egy új előadást létrehozni és megszervezni. Így aztán ezen is változtatni fogunk a pénzt odaítélő kurátorok érdektelensége, tájékozatlansága okán juttatott elenyésző támogatás miatt, egyelőre azt sem tudjuk, hogy az Odüsszeiát, vagy a Kúratórium című darabunkat fogjuk-e hamarabb befejezni, és találunk-e alkalmas helyet bemutatni (sic).
 
Szerző:
Jászay Tamás
 
Korábban: