Az L1 Egyesület május 20. és 21. között folytatja az L1-est(ek) elnevezésű rendezvénysorozatát a Jurányi-házban.

A sorozatban az egyesület művészei – aktuális rezidensek és tagok egyaránt – közös esteken mutatkoznak meg friss munkákkal, akár munkabemutatókkal is. A hagyományos L1-est(ek) előadóinak körét az egyesület 2022-ben bővíti az NKA Imre Zoltán-program támogatásával, valamint az annak célcsoportját jelentő fiatal és pályakezdő alkotók produkcióival.

Május 21-én a Köszönjük, Magyarország! program által támogatott előadások térítésmentesen tekinthetők meg, így – többek között – Györke Tímea táncos és Szabó Sándor gitárművész közös estje. Az improvizatív előadásban az alkotófolyamat során a zene táplálja a mozgást, a mozgás élteti a zenét, majd ebben az interaktív szimbiózisban mindez egyetlen költői élménnyé formálódik.

Három L1-tag, független művész éleszt újra egy munkát a 21-i esten, ami már többféle verzióban jelent meg: a metro action szokatlan helyzetekben mutatkozik meg, így 2010-ben Ladjánszki Márta és Varga Zsolt kettőseként a kisföldalattin közlekedve lehetett a performansszal találkozni, 2020-ban Koroknai Zsolttal kibővülve az M3-as metró vonalának néhány állomásán futhattak bele az utazók az előadásba.

Az L1-est(ek) során kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a művészek mentorálását is támogassák: a főszervező L1 Egyesület, valamint Ladjánszki Márta művészeti vezető és házigazda nyújt mentori segítséget az alkotóknak. A meghívott művészeket azokba az estekbe is bevonják, ahol nem előadással vannak jelen, ezzel serkentik az egymásra figyelést és a szakmai közeg jelenlétét. Az L1 Egyesület 2012 óta hivatalos rezidensprogram keretében foglalkozik mentorálással: a program kezdetekor meghívás alapján, az utóbbi években pályázati rendszerben segíti a kiválasztott művészeket a saját alkotói kiteljesedésükben.

Nyitókép: metro action 3.0 INDOOR. Fotó: L1 Egyesület/Kovács István