Szeptember 1. és 5. között az L1 Egyesület huszadik alkalommal rendezi meg Budapesten és rendhagyó módon vidéken az L1danceFest névre hallgató nemzetközi szemlét, melynek fókuszában a kortárs előadóművészetek (tánc- és társművészetek, zene és performatív művészetek) állnak.

A szervezők az L1danceFest programjainak kialakításakor fokozottan figyelnek arra, hogy úgynevezett off programok (kísérő események) is megjelenjenek, ezzel is hangsúlyozzák a fesztivál közösségépítő erejét, valamint elősegítik a szakma alaposabb megismerését, testközelbe kerülését. Kiállítások, beszélgetések, valamint társművészetek kísérik a fesztivált a kezdetek óta.

A szervezők kiemelten fontosnak tartják, hogy a nemzetközi fesztivál szövetében a külföldiek mellett magyar alkotók is megjelenhessenek, különös tekintettel az L1 Egyesület tagjainak és rezidens művészeinek munkáira. Idén főleg magyar művészeket mutat be a fesztivál.

Első és egyben utolsó alkalommal a Budapesten kívüli régiókba helyezik az akciókat, az aktivitást, és minden este a Bakelit Multi Art Centerbe várják vissza a nézőket, hogy közösen ünnepeljenek.

Kép forrása: Studio HoM Photography