A több mint 25 ország ötven rádiós világzenei szakembere által havonta összeállított WMCE-listán februárban a Lajkó Félix & Band Start című albuma a 7. helyen található, az Ötödik Évszak Ne rejtsd el című anyaga pedig a 13. – közölte a két lemezt gondozó Fonó Records.

Lakatos Mónika és a Cigány Hangok Hangszín című lemeze, amely a Folk Európa kiadásában jelent meg, a WMCE-lista 17. helyére kúszott. A februári listát az izraeli Liraz vezeti Zan című lemezével (kiadó: Glitterbeat), a második helyen a cseh Tara Fuki áll Motyle című albumával (Indies Scope), a harmadikon pedig a hazánkban is jól ismert görög Szofia Lambropulu a Sisyphus című koronggal (Odradek).

Olvasta már? Lakatos Mónikával itt beszélgettünk.

A vajdasági hegedűvirtuóz, Lajkó Félix és csapata a régió három további világzenei listájára felkerült: a Transglobal World Music Charts februári kiadásán a 20. helyen szerepel, január óta a 6. helyen jegyzik a Balkan World Music Charts negyedéves listáján, emellett a Start felkerült egy cseh listára is, amelyen jelenleg a 11. helyen található. Lajkó Félix november elején megjelent anyagát öttagú zenekarával több emlékezetes koncert után vette fel. Az albumon új Lajkó-szerzemények, inspiráló zenefolyam hallható.

A három évvel ezelőtt, egyfajta világzenei supergroupként alakult Ötödik Évszak bemutatkozó lemeze a Ne rejtsd el. A csapat muzsikájában a magyar népi hagyományok és a francia sanzon találkozik. A dalok alapját a Kárpát-medencei népzene adja, ebből nyitnak az improvizatív műfajok felé. Az együttesben Izabella Caussanel énekel, mellette Hegedűs Máté (hegedű), Csoóri Sándor Sündi (brácsa, hosszúnyakú tambura, koboz, ének), Zimber Ferenc (cimbalom) és Szabó Csobán Gergő (bőgő, ének) játszik. Az Ötödik Évszak októberben koncertet adott budapesti online világzenei expo (Womex) showcase programjában.

Nyitókép: Lakatos Mónika, fotó: Farkas András