A városok kialakulása az Árpád-kori Magyarországon több tényezőre vezethető vissza. Szerepet játszott ebben egyrészt a kedvező kereskedelmi-gazdasági helyzet: egy-egy nagyobb út, folyó közelsége, vagy találkozása kedvezően hatott a városok kialakulására. Nem elhanyagolható a király, főúr, vagy főpap jelenléte sem. A városi szabadságjogok többségét a 13. században adományozták. A városok fejlődése még az Anjouk alatt is folytatódott. Különböző kiváltságokat kaptak. Ezek egyrészt gazdasági (vásártartási jog, vámmentesség, árumegállító jog, a földesúri jogok gyakorlása, a szabad ingatlan forgalom engedélyezése), másrészt jogi (saját városjog használata, bíró- és esküdtválasztás szabadsága) és egyházi (plébánosválasztás, kegyúri jogok gyakorlása) kiváltságok voltak. Az 1351. évi törvény a fallal övezett városokat felmentette a kilenced fizetése alól. Igazi várossá csak királyi tulajdonban lévő, önkormányzattal rendelkező település válhatott. Jogaikat több évtizedig tartó "gyűjtögetéssel"(Kassa, Bártfa) vagy alapított város esetében (Körmöcbánya) akár egyszerre is megkaphatták. I. Lajos privilégiumaival igyekezett az erdélyi, és a visszaszerzett dalmát városokat bekapcsolni az ország vérkeringésébe. A század végén, Magyarország területén mintegy két tucat valódi város volt. A legjelentősebbek fellendülésüket a távolsági kereskedelemnek köszönhették. E szempontból földrajzilag kedvező fekvésű város volt, pl. nyugaton Sopron, Pozsony, északon Bártfa, Eperjes, délkeleten Brassó, Nagyszeben. Az országban haladó valamennyi út Budára tartott. A kereskedővárosok mellett három régióban alakultak az országban bányavárosok: Selmecbánya, Gölnicbánya, illetve Nagybánya vezetésével. A városiasodás magas fokát mutatja az erdélyi szász városok esetében, hogy viszonylag kis területen jóval nagyobb volt a városlakók aránya az országos átlagnál. A felsorolt városok nemegyszer többnapi járóföldre feküdtek egymástól, a városhálózat hiányosságainak pótlására a mezővárosok voltak hivatottak. Feladatuk elsősorban saját szűkebb piackörzetük igényeinek ellátása volt, egy részük korábban jelentős szerepet játszott (Nagymaros, Óbuda). Lesüllyedésük a kereskedelmi útvonalak átrendeződésének vagy a város eladományozásának következménye volt. A mezővárosok többsége piachelyből, uradalmi központból épp ebben az időben indult fejlődésnek. A mezővárosok felső rétege és a városok között nem volt még nagy különbség. A városok nélküli Dél-Dunántúl gazdasági-kereskedelmi központja, a fallal körülvett, gazdag Pécs, méltó volt arra, hogy ott egyetemet alapítsanak, pedig mint püspöki város, magánföldesúri kézen volt.
