Pest és Buda polgárságának kialakulásáról szól ez a bemutató, arról a szűk hetven évről, amíg két (inkább három) városból egy öntudatra ébredt nemzet európai viszonylatban is leggyorsabban fejlődő metropolisza lett. Két emberöltő kellett ahhoz, hogy a bürgerből polgár, a polgárból pedig modern európai legyen. A történelmi időnek ezt a sűrű kivonatát tárgyakkal, dokumentumokkal, ritkán látható eredeti relikviákkal követi a kiállítás. Sok különleges értékkel, amelyek jelentős részét erre az alkalomra restaurálták.
A polgárosodás folyamatáról eddig is sokat lehetett tudni. De nem mindegy, hogy a történelmi korszakokat a honfi érzeménytől habzó teli veretes írások vagy Lajos úr hajfodrászi mesterlevele illusztrálja. Perényi Roland, a kiállítás rendezője olyan tárgyakat, iratokat, könyveket és ábrázolásokat válogatott ide, amelyek valamilyen személyes viszony tanúi: egy választás névjegyzék, egy temetési számla, egy XIX. század végi manikűrkészlet nélkülözi Kossuth vagy Széchenyi heroikus nemzeteszméit, viszont érzékletes viszonyítási alapot kínál. Pest társasági életében a lövészegyleti tagság, az uszodabérlet, a korcsolyabáli táncrend volt a valóság. A szabadságharc, az ipari fejlődés, a gazdagodás elvont szférái ezekben ragadhatók meg a legköltőiebben: a mindennapi élet kis kellékeiben. Egy csomagolópapír vagy a budai dombvidéki részek magyar nevei a polgári élet valós keretei voltak, ugyanúgy, mint a pesti zsidó hitközség temetkezési egyletének vagy a gyáros Valeronak kiállított oklevél. Ezekből egészen pontosan meghatározható, ki polgár és ki nem.
A polgári erkölcs, a neveltetés, a mentalitás külső kereteit Pollack Mihály klasszicista épületei, Rudolf Alt pesti és budai látképei, a Monarchia iparában sajátos magyar jelleget öltő tárgykultúra jelentették. Vallásában, származásában a pest-budai polgárság annyira sokféle volt, hogy a kiállítás bölcsen nem is tagolja, nem von határokat a német, szlovák, görög, rác, zsidó kereskedők, a bécsi iparosok, az olasz származású kézművesek között. Mind pesti és budai, mind a város védőszárnya alatt gazdagodik. Tanulságot kínál ez a sokféleségből fakadó közös polgári szellem a mai ? gyakran kirekesztésre használt ? polgárság-fogalom elemzéséhez. A kiállítás egyik súlypontja éppen ez: hogy ki a polgár, azt nem az irigy szomszéd mondja meg, hanem az életvitel, a kultúra, a szemhatár.
Az apróságok hangsúlyozása kiemeli a tárlatot a történeti áttekintések sorából ? de hiányérzetet azért hagy maga után. Nem igényelt volna több helyet vagy szervezést néhány jellegzetes pesti cégtábla ebben a szolid, neutrális térben, jóval több korabeli viselet és enteriőr, hogy a megidézett figurák ne csak egy-egy szigetszerűen felvillanó tárggyal, hanem erősebb tárgyi környezettel jelenjenek meg. Jól jött volna néhány korai dagerrotípia, egy-egy tárgyegyüttes nem ordítóan múzeumi kompozíciója. Nem lett volna baj, ha a látványelemek közül az a többször is feltűnő, festett keret, ami hol a falról a padlóra csúszva, hol lebegve, hol pedig csak megbillenve ismétlődik, néha a térbe lépett volna, hogy ne csak kötelező dekoratív elem legyen, hanem kicsit szellemesebb, élettelibb része a tárgyak itteni életének. És ha már személyes tárgyakat látunk, akár el is felejthettük volna a tárló?képkeret?szöveges tabló sémát, hogy egy izgalmasabb környezetben élettelibb élményt kapjunk. De így alakult, és legyen ennyi is elég; Pest és Buda polgárrá lett pocakos, keménykalapos lakóiról így is élvezetes körképet kaptunk.
