Maga a Seuso-kincs egyik darabja, a híres Seuso-tál is épp egy ilyen jelenetet ábrázol, a népes vendégsereg a villa ligetében lakomázik, és egészen egyedi módon egy nőalakot is felismerhetünk a mulatozók között. A Magyar Nemzeti Múzeum által szervezett, A Seuso kincs | Római lakomák címmel meghirdetett tárlatvezetés a korszak étkezési kultúrájába és művelődéstörténeti érdekességeibe engedett bepillantást.
Bár a Seuso-tál egy szabadban zajló lakomát ábrázol, a kutatásokból tudható, hogy készítésének idején a pazar étkezéseket már egyre inkább a villák falain belül rendezték, és ennek igényeihez kellett alakítani belső tereiket is.
A vendégek szórakoztatására nagy hangsúlyt fektetett a házigazda, táncosok, bűvészek, zsonglőrök, sőt gladiátorok is gondoskodtak műsorszámokról, illetve a felszolgálásban részt vevő szolgák is igyekeztek elkápráztatni őket különféle attrakcióikkal.
A cél a meghökkentés, lenyűgözés volt, és mivel a vendéglátó ötletgazdagságának hamar híre ment, a társaság leginkább annak házában szeretett összegyűlni, aki minél színesebb show-elemeket tudott felvonultatni az étkezés során. Kevéssé volt népszerű, akiről az terjedt el, hogy a lakomákat drámai, filozófiai művek olvasásával színesíti.
Az étkezésre szolgáló teremben elhelyezett pohárszékre azok a díszedények kerültek, melyre a vendéglátó a legbüszkébb volt, és itt sorakoztak a felszolgálandó ételek is. Ezek a díszedények a vendéglátó személyiségét tükrözték, készítőjük olyan témákat ábrázolt rajtuk, melyeket a házigazda különösen szeretett. A témák kiválasztásában a megrendelő volt segítségére, aki a Seuso-kincs darabjai esetében feltételezhetően közelről ismerte a későbbi tulajdonost, hiszen jegyajándékba szánta azokat.
A jelenetek segítették a társalgás menetét is, a tálak körül összegyűlt vendégsereg szívesen beszélgetett az ábrázolt vadászatokról, mitológiai jelenetekről, istenalakokról. Nem csak ételt, de témát is szolgáltattak a lakomákhoz, amelyek nem ritkán az elit kapcsolatépítésére is szolgáltak: érdekegyeztetésre, különböző előnyök elérésére, tervek megbeszélésére.
Nagyon ritka, hogy személyre szabott tárgyak maradtak az utókorra, a Seuso-edények és főleg a Seuso-tál ezért is számít különlegesnek. Arról az üstről, amely a lelet felszínre kerülésekor az edényeket rejtette, azt állapították meg a kutatók, hogy sörfőzésre használták, tehát nem csak a bor, de a sör is a lakomák népszerű itala lehetett.
A lelet darabjai között gazdagon díszített boroskancsók is maradtak ránk, ezen Dionüszosz és vidám kísérete látható. A bort vizezve fogyasztották, ám a keverés aránya vendégenként eltérő lehetett, sőt a vizet időnként különböző hőfokra melegíteni is kellett. Erre a kényes és nagy figyelmet igénylő feladatra általában a legjobb kiállású, kiválóan kommunikáló szolgát választották ki, akinek nagy megtiszteltetés volt ebben közreműködni. A bor a legkülönbözőbb szőlőfajtákból készült, óriási választék állt rendelkezésre belőlük.
A kézmosásra szolgáló tálak, kancsók fontos szereplői voltak a lakomáknak, és ezek is részét képezik a kincsgyűjteménynek. A rómaiak kézzel ettek, és a különböző fogások között a szolgák segédkeztek a vendégeknek a kézmosásban, hideg és meleg vizes kancsókat egyaránt használva. Ha messziről érkeztek, először a fürdőbe kísérték őket, ahol tisztálkodhattak, és az út porát magukról lemosva ültek - félig fekvő pózban - az asztalokhoz.
A Meleagrosz-tál a gyűjtemény kiemelkedő darabja, ezt a vadászat utáni lakomákhoz használhatta Seuso. Vadászat és szerelem témája egyaránt megjelenik a finoman kimunkált ábrázolásban.
A vendégfogadás egyre jelentősebbé vált abban az időszakban, melyből a kincsek származnak, és szigorú szabályokhoz volt kötve: teátrális keretek határozták meg nem csak az étkezés, vendégfogadás kritériumait, de a résztvevők, vagyis a vendégek viselkedését is.
A Magyar Nemzeti Múzeum tárlatának megtekintése során a látogató egy igazi, római kori lakomán érezheti magát, ahol - ha ételekben és italokban nem is -, de szebbnél szebb, étkezéshez használatos, igazi remekművekben gyönyörködhet.
